Az egykor vezető technológiai cég, amely még mindig milliók számára nyújt email szolgáltatást, az elmúlt években két alkalommal is masszív mennyiségű adatot vesztett el. A cég szervereit hackerek törték fel, akik ellopták a felhasználók jelszavainak egy részét.

Mindez akkor történt, amikor Marissa Mayer volt a cég vezérigazgatója. Mostani meghallgatásán a volt cégfőnök nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért nem fedezték fel időben a támadást - írta a portál.

Szeretnék őszintén bocsánatot kérni minden egyes felhasználótól a vezetésem idején történt adatlopásokért - mondta Mayer. Szavai szerint "bár lépéseink sikeresen megvédték a Yahoot a magán és állami támogatású hackertámadások tömkelegétől, orosz ügynökök behatoltak a rendszerünkbe és ellopták felhasználóink adatait".

Mayer mellett a bizottság meghallgatta az Equifax és Verizon telekommunikációs cég vezetőit. Utóbbi vállalat a legnagyobb amerikai mobilcég, amely tavaly májusban vette meg a Yahoo többségi pakettjét, épp akkor, amikor Mayer lemondott.

Az új tulajdonos Verizon szeptemberben közzétette, hogy a Yahoonál történt 2013-as adatlopás három milliárd felhasználói fiókot érintett, azaz háromszor többet, mint amennyit a Yahoo tavaly decemberben elismert.

Egy másik adatlopás - ekkor ötszáz millió felhasználói számlát törtek fel - 2014-ben történt. Ebben az ügyben amerikai ügyészek vádat emeltek két orosz hírszerzési ügynök és két hacker ellen - ez volt az első alkalom, hogy az amerikai kormány kiberbűnözés miatt vádat emelt orosz kémek ellen.

A vádemelés ugyanakkor a Kreml-által a 2016-os amerikai elnökválasztási kampány során folytatott és eddig egyértelműen nem bizonyított orosz hacker-tevékenység és Trump elnök kampánystábjával történt, szintén egyértelműen nem bizonyított összejátszás vádjai közepette történt.

Az FBI tovább folytatja a nyomozást a nagyobbik Yahoo-adatlopás ügyében. A volt főnök, Marissa Mayer az őt faggató szenátorok kérdéseire később azt mondta: nem tudja, hogy oroszok álltak-e a 2013-as adatlopás mögött, de állami szereplőket említett.

Az egyik szenátor nekiszegezte a kérdést: miért tartott három évig felfedezni a betörést és felmérni annak nagyságát? Mayer erre azt válaszolta, hogy a Yahoo csak 2016-ban értesült az incidensről, amikor az amerikai szövetségi kormányzat adatokat mutatott be erről. A hidegháború fegyverkezési versenyéhez hasonlította az ilyen hackerek elleni harcot.

A szenátus többször is meghívta Mayert a meghallgatásra, de amikor nem volt hajlandó megjelenni, hivatalosan is beidézték.