Elhalasztotta budapesti járatainak indítását a Flydubai társaság. Az öböl-menti emírség légitársasága a nyári indulást az őszre halasztotta, egyszerűen azért, mert flottája 13 Boeing 737 Max típusú gépekből áll, s ezeket a két légitragédia miatt  hónapok óta nem engedik repülni. De nem csak ez a cég küzd gondokkal a legkorszerűbbnek mondott repülőtípus miatt. Összesen 370 ilyen gépmadár tölti a legforgalmasabb nyári időszakot a földön, ahelyett hogy a főszezonban utasokat szállítana. ( A legnagyobb számban amerikai cégek vettek ilyen típust: az Southwestnek 34, az Air Canadának és az American Airlinesnek 24-24 gépe rostokol földi hangárokban. Ez utóbbi cég szándékairól írt hvg.hu legutóbb a Financial Timesra hivatkozva.)

A Boeing 737 Max típus csődjének legnagyobb kárvallottja a több mint 300 áldozaton kívül  maga a gyártó cég, amely korábban havi 50 ilyen repülőgép gyártására tette alkalmassá gyártósorait, amelyek most tétlenül állnak. A nyári csúcsidőben jóval kényelmetlenebb, elaggott gépeken utazók is vesztesnek mondhatók, de néhány nyertes is van - mégpedig a repülőgépeket lízingelő cégek. A Wall Street Journal számításai szerint ugyanis a Max-ok pótlására a légitársaságok tőlük kénytelenek bérelni régebbi típusokat, a nagy vetélytárs Airbus ugyanis ilyen rövid alatt képtelen úgy felfuttatni a termelést, hogy pótolja a kieső gépeket.

A lap tudósítása szerint az IBA Aero lízingcég már eddig 30 gépet adott lízingbe, arról nem is beszélve hogy a jóval nagyobb Air Transport Services Group és az AirCap Holdings egyszerűen letarolja a piacot. A Boeing 737 Max-ok helyettesítésére az Airbus 320-as és a Boeing 737-800-as típus a legalkalmasabb, de úgy tűnik ezekből nincs elég a lízingcégeknél sem. Ez pedig már eddig is jelentős áremelkedéshez vezetett. Egy Airbus 320-as lízingdíja - operatív lízing esetén - eddig alsó hangon 200 ezer dollárt tett ki, de ez az összeg már a múlté - a mostani díjak már 20-25 százalékkal magasabbak. (Az úgynevezett wet-lease - amikor a gépen felül a repülő személyzetét is kikölcsönzik -, természetesen még drágább.)

Mekkora a drágulás?

A lapnak nyilatkozó Phil Seymour, aki az IBA Aero lízingcég vezérigazgatója elmondta, hogy a kötelékükbe tartozó Boeing 737-800-as típusok lízingdíja a "nagy elállítás" előtt havi 225 ezer dollár volt - mégpedig ötéves periódusra. A Max-ok földre kényszerítését követően ez 290 ezerre ugrott, most pedig már 300 ezer dollár feletti díjért adják ezeket lízingbe -  legalább kétéves időtartamra. Panaszkodnak erre az áremelkedésre az érintett cégek is. A német charterflottát is üzemeltető TUI AG 15 repülőjének pótlására volt kénytelen lízingelni idősebb típusokat, s ez egymagában 300 millió euróval vagyis a tervezett  éves profit negyedével csapolja meg a cég tervezett eredményét.

Nagy kérdés, hogy ez a leállás miként érinti majd az amerikai gyártócég jövőjét, hiszen egyik vezértermékük kieséséről van most szó. Egy évvel korábban a másik sztártermék a 787 Dreamliner hajtóműproblémái miatt kellett gépeket  visszahívni a Boeingnek. Ez is érintette a magyar utazókat, mert a lengyel légitársaság , a LOT amerikai járataira ezt a típust "vetette be". A hajtóműhiba miatt azonban egészen idén májusig  Dreamliner helyett elaggott- lízingelt gépekkel teljesítették a Budapest -  New York és Chicago útvonalakat, ami jelentős presztízsveszteséget okozott a LOT-nak.  Ezek fényében nem tiszta még az sem, hogy a pórul járt légitársaságok milyen kártérítési igénnyel lépnek fel a gyártóval szemben - ez utóbbinak megalapozásához viszont a lízingdíjak drasztikus emelkedése jó alapot szolgáltathat.