Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az AIRportal.hu információi szerint a budapesti bázis személyzetét erre a hétre állománygyűlésre hívták össze, a portál szerint ekkor tervezik bejelenteni az elképzelést a dolgozóknak. A cég Facebook-bejegyzése szerint amelyik munkavállaló nem fogadja el a Buzz ajánlatát, azt másik Ryanair-bázisra helyezik át - írja a szakportál.

Az ír fapados így akarja felvenni a versenyt a nála is olcsóbban működő és ambiciózus növekedést mutató Wizz Airrel, a Buzz ugyanis alacsonyabb költségszinttel működik, mint az ír anyavállalat.

A Ryanair lengyel leányvállalata 2018 nyarán 5 repülőgéppel indult azért, hogy minél nagyobb darabot hasítson ki a lengyel charter piacból, azonban most már a menetrend szerinti Ryanair-járatokat teljesítését is átveszi. A cég 2019 őszén saját honlapot is kap, ahol a Ryanair-járatokra is foglalhatnak jegyet az utasok.

A Rynair-csoport öt légitársaságot üzemeltet: az ír Ryanair (DAC), az osztrák Laudamotion, a brit Ryanair UK, a lengyel Buzz cégeket, valamint a 2019. nyarán létrehozott Malta Airt.