A Lufthansa Csoport öt légitársaságának utasforgalma 8 százalékkal bővült 2017-ben Magyarországon az előző évhez képest: 1 750 000-en repültek

  • a Lufthansa,
  • a SWISS International Air Lines,
  • az Austrian Airlines,
  • a Brussels Airlines
  • és a Eurowings

járatain Budapestre, Debrecenbe, illetve Sármellékre tartó, vagy onnan induló járatokon - mondta Antal Gábor, a Lufthansa Csoport magyarországi vzetője.

Az öt légitársaság járatai átlagosan 75 százalékos kapacitáskihasználtsággal közlekedtek Budapest, Debrecen és Sármellék, illetve Frankfurt, München, Bécs, Zürich, Brüsszel, Köln, Stuttgart, Düsseldorf és Hamburg között.

A volument tekintve Európán belül mutatkozott a legnagyobb, 5,5 százalékos növekedés, míg arányában az afrikai útvonalakon volt a legnagyobb, 18 százalékos a bővülés. Az európai növekedéssel megegyező arányban, 5,5 százalékkal nőtt az Észak-Amerikába a Lufthansa Csoporttal repülők utasok száma.

Kelet-Közép- és déleurópai régió

A Kelet-Közép- és déleurópai régióban a kapacitások 2,5, míg az utasszám 5,7 százalékkal volt magasabb 2017-ben mint az előző évben, a gépek töltöttsége így átlagosan 75,8 százalékra nőtt. A legnagyobb mértékben a görög szigetek irányába nőtt a felkínált ülésszám. A régióban 11,3 millió utast szállított a Lufthansa Csoport

A 2018-as nyári menetrendben tovább bővítik kapacitásukat. Utasaink összesen heti 1537 járattal utazhatnak a régió 16 országának 59 repülőtere között. A régióban 27 százalékkal nőtt az Afrikába, mintegy 13 százalékkal a Dél-Amerikába, 6,7 százalékkal Ázsiába, 2,3 százalékkal az Észak-Amerikába, 6 százalékkal az Európába és 14,5 százalékkal a Közel-Keletre irányuló forgalom - mondta a vezető.

Kilőttek a prémium-szolgáltatások itthon

A magyarországi légi utasok lényegesen magasabb arányban keresték a csoport prémium termékeit 2017-ben: a First Class eladások 40 százalékkal, míg a Business Class eladások 22 százalékkal nőttek. Különösen az észak-amerikai útvonalakon szembetűnő a növekedés, ahol a First Class jegyeladása 45 százalékkal, a Business Class-é 25 százalékkal nőtt, összességében pedig az utasok egyhetede First, Business, vagy Premium Economy osztályon repül.

A Lufthansa Csoport 37,5 százalékra növelte piacrészét a Magyarországról Észak-Amerikába utazók között.

A tavalyi év nagy újdonsága a kontinentális járatokon a szélessávú internet bevezetése. Év végére pedig a Lufthansa, az Austrian Airlines és a Eurowings valamennyi Airbus-án elérhető lesz a fedélzeti netszolgáltatás.

A Lufthansa Csoport Magyarországról induló utasainak legkedveltebb célállomásai Afrikában Johannesburg, Marrákes, Casablanca, Észak-Amerikában New York, Miami és Los Angeles, Dél-Amerikában Mexikó, Cancún és São Paulo, Ázsiában Tokió, Sanghaj, Hongkong, Európán belül pedig Genf, Barcelona és Hannover.

Csomaglopások

A cég a Napi.hu kérdésére nem kívánta kommentálni a csomaglopási ügyeket, ugyanis annak megoldása a földi kiszolgálás feladata. Olvassa el kapcsolódó cikkünket arról, hogy mennyire számít kiemelkedőnek a ferihegyi csomaglopási statisztika.

A kép forrása: Lufthansa Media