A Huawei soros elnöke újévi üzenetében arról is beszámolt, hogy a cég idén várhatóan több mint 200 millió okostelefont értékesít. A Huawei tavaly 92,5 milliárd dollár, az előző évinél 15 százalékkal magasabb értékesítési árbevételt ért el, az adózott nyeresége pedig 7,3 milliárd dollár volt. A konszern tavaly 153 millió okostelefont adott el.

A Huawei a világ egyik vezető mobil hálózati berendezés-gyártója, ez az üzletág bonyolította tavaly a cég legnagyobb forgalmát, ami 45,7 milliárd dollár volt, 2,5 százalékkal magasabb a 2016-osnál.

Folyik a csata az 5G-ért

A Huawei céget érzékenyen érintheti azonban a jövőben, hogy az Egyesült Államok mellett már több más ország, Tajvan, Ausztrália és Új-Zéland is kizárta az 5G hálózatok fejlesztéséből a kínai vállalatot, és Japán is bejelentette, hogy biztonsági megfontolásból hasonló lépésre készül.

A Huawei ideológiai és geopolitikai indíttatásúnak nevezte a cége elleni intézkedéseket és azokat a vádakat, miszerint mobil hálózati berendezései biztonsági kockázatot jelentenének a szolgáltatók számára.

Távközlési elemzők becslése szerint az 5G berendezések piaca 2022-re eléri a 20 milliárd dollárt.

A közüzemi infrastruktúrát, önvezető járműveket, ipari robotokat, de még gyógyászati berendezéseket is adatforgalmi hálózatra kapcsoló "negyedik ipari forradalmat" bevezető 5G mobil hálózati technológia megjelenésével különösen fontossá váltak, stratégiai szintre emelkedtek a kormányok szemében a távközlési hálózati szolgáltatókat érintő biztonsági megfontolások.

Nem állnak pártellenőrzés alatt

A korábban a kínai néphadseregben mérnökként szolgáló Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei) által 1987-ben alapított Huawei Technologies határozottan visszautasít minden olyan vádat, miszerint a Kínai Kommunista Párt ellenőrzése alatt állna, vagy akár hírszerzési szempontok figyelembevételével tervezné berendezéseit.

A cég ellen felhozott vádak viszont azokra a kínai törvényekre hivatkoznak, amelyek megkövetelik a vállalatok együttműködését a hírszerző szervezetekkel.