Húsz éve nem volt ilyen a Nike-nál

A Nike amerikai sportszergyártó húsz éve először zárt veszteséggel negyedévet, amit a decemberi amerikai adóváltozásokkal kapcsolatos egyszeri tétel okozott - írta MTI a Reutersre hivatkozva.
Domokos Erika, 2018. március 23. péntek, 16:52

A február végével záródott három hónapban 921 millió dollár, részvényenként 57 cent vesztesége keletkezett a cégnek.

A decemberi amerikai adóváltozások a nyereségből 2 milliárd dollárt vontak ki és így alakult ki a negyedéves veszteség, amire utoljára 1998-ban volt példa.

A Nike bevétele a negyedévben éves összevetésben mintegy 7 százalékkal 8,98 milliárd dollárra emelkedett.

Az európai, közel-keleti és afrikai eladásai 19 százalékkal 2,3 milliárd dollárra nőttek, az ázsiai és csendes-óceáni térségben, valamint Latin-Amerikában az együttes eladás 13 százalékkal 1,3 milliárd dollárra emelkedett. Kínában is sikerült növelni az értékesítést, 24 százalékkal 1,3 milliárd dollárra.

Eladásai az észak-amerikai piacon ugyanakkor 6 százalékkal 3,6 milliárd dollárra csökkentek.

A cég cipőeladásból származó negyedéves bevétele 5 százalékkal 5,6 milliárd dollárra nőtt, a ruházati termékek értékesítése 13 százalékkal 2,6 milliárd dollárra emelkedett, a kiegészítő sporttermékeké viszont 2 százalékkal 314 millió dollárra csökkent éves összevetésben.

HOZZÁSZÓLÁSOK