Idén karácsonykor bármelyik játék életveszélyes lehet

Két gyermek kómába esett, mert lenyelt egy olyan játékot, amelynek anyaga veszélyes kábítószert tartalmazott.
NAPI Online, 2007. november 8. csütörtök, 08:36

Több millió Kínában készült játékot vontak ki a forgalomból az Egyesült Államokban és Ausztriában, mert vizsgálatok szerint anyaguk veszélyes kábítószert tartalmaz. Két gyermek az USA-ban, három Ausztráliában kórházba került, mert játszás közben lenyelt egy-egy ilyen terméket. Az emésztőrendszerbe kerülve úgynevezett date rape drog szabadul fel a játékokból, amely arról kapta a nevét, hogy gátlástalan férfiak az alkalmi randevúk alkalmából a hölgyek italába keverik, aminek nyomán azok egy időre elvesztik önkontroljukat, s ezalatt erőszakot követnek el velük szemben. A kisgyermekek közül kettő kómába esett a date rape hatóanyagától.

Ráadásul az idei karácsony egyik szenzációjának szánt új játék, az Aqua Dot a fő károkozó, amelyből már eddig is több millió kelt el. Az illetékes fogyasztóvédelmi hatóságok és az érintett játékgyárak most pánikszerűen igyekeznek eltávolítani a boltokból minden olyan játékot, amely a legkisebb mértékben gyanús az ügyben.

Ezzel az esettel egy időben több mint 400 ezer játékot hívtak vissza azért, mert festékük megengedhetetlenül sok ónt tartalmaz.

HOZZÁSZÓLÁSOK