Jókora fordulat az Ikeánál, új megoldást vezet be a cég

Eddigi üzleti modelljének és gyakorlatának gyökeres megújítására készül az IKEA, hogy a céget ne vádolhassák pazarlással.
Csernátony Csaba, 2021. január 25. hétfő, 13:45
Fotó: AFP

Az új stratégiának megfelelően a svéd hátterű cég már idén elindítja az alkatrészárusítást - idézi a Financial Times cikkét a 444.hu.

A cégtől eddig is lehetett alkatrészt szerezni, ha elromlott valami, a tavalyi üzleti évben például 14 millió font értékű alkatrészt forgalmaztak ilyen módon.

Mostantól sokkal komolyabban veszi ezt a bútorlánc: lefejlesztette azt az online áruházat, ahonnan lehet majd alkatrészeket rendelni, pont úgy, mintha valaki bútort vásárolna.

Lena Pripp-Kovac, a cégóriás fenntarthatósági igazgatója az brit üzleti lapnak azt mondta: Az Ikea célja, hogy a lépéssel növelje a termékei használati idejét. A cég már tesztelik azt is, hogyan tudnak majd használt bútort is árulni, amihez persze a felvásárlási csatornákat is ki kell építeniük. tervben van az is, hogy bérbe adjanak irodai és otthoni bútorokat. Lena Pripp-Kovac szerint a lépések célja, hogy megváltozzon az Ikeáról alkotott kép, miszerint a cég egyszerhasználatos termékeket kínál a vevőknek.

HOZZÁSZÓLÁSOK