Belátható időn belül nyereségessé válik a Tesco kínai tevékenysége - ígérte meg a hét végén Philip Clarke, a vállalat kijelölt vezérigazgatója. Az társaság kétmilliárd fontot (3,1 milliárd dollár) akar befektetni bevásárlóközpontok építésébe a világ legnépesebb országában, ráadásul oly módon, hogy Nagy-Britanniában inkább eladja és visszabérli egyes telephelyeit, hogy a felszabaduló tőkét Kínába vihesse. Clarke munkaidejéből évente 85 napot akar külföldön tölteni, miután márciusban átveszi a Tesco irányítását Terry Leahytól, ezzel is jelezve, hogyan nő a súlya a nemzetközi piacoknak a cég tevékenységében. A Tesco Kínában 80 ötemeletes, mozival, éttermekkel kiegészítetett bevásárlóközpontot épít a következő öt évben és évente 20 hipermarketet nyit. A Bloombergnek nyilatkozó elemzők szerint Kína a Tesco a második legnagyobb ázsiai piaca lehet Dél-Korea után - Koreában 226 sokoldalú kínálatot nyújtó bevásárlóközpontja van a cégnek, Ázsiában tavaly 440 millió font kereskedelmi nyereséget ért el és ebből a régióból származik árbevételének 12 százaléka. A társaság további célpontja India, ahol - hasonlóan a többi ázsiai országhoz - helyi partnerekkel együttműködve akarja megvetni a lábát.