A programban olyan, három évnél fiatalabb vállalatok vehetnek részt, amelyeknek a forgalma nem éri el az évi egymillió dollárt. A cégeknek emellett meg kell szerezniük a Microsoft valamelyik partnerének, vagy egy Microsoft-partner oktatási intézménynek vagy kormányzati szervnek az ajánlólevelét is a támogatáshoz. A cég szerint véletlen egybeesés, hogy a BizSpark program indítása egybeesik a pénzügyi krízist követő gazdasági válság kezdetével. Dan'l Lewin, a programért felelős vezető szerint számos sikeres cég indult nehéz időkben, és az igazán rátermettek még kedvezőtlen körülmények között is jól teljesítenek. A programban többek között a Windows Server, Visual Studio, SQL Server, BizTalk Server, Office SharePoint Portal Server és System Center termékek érhetők majd el MSDN Professional licenc keretében, amely nem csak ingyenes letöltést és használatot tesz lehetővé, hanem támogatási szolgáltatások is tartoznak hozzá. A BizSpark keretében emellett kedvezményes hoszting-szolgáltatást is biztosítanak majd a cégeknek, akik kidolgozott ötleteiket, elkészült termékeiket szeretnék a webre vinni. A programban résztvevő vállalatok emellett hozzáférhetnek az Azure cloud-platform, valamint a Live Platform előzeteséhez is. A mai start-upok, azaz fiatal, feltörekvő vállalkozások számára gyakran problémát jelent az informatikai infrastruktúra létrehozásához szükséges források előteremtése. A számukra eleinte sokszor túl drága alapszoftvereket gyakran nyílt forrású megoldásokkal helyettesítik, a hajtóerő itt nyilvánvalóan nem a nyíltság, hanem az ingyenesség. A Microsoft jó érzékkel ismerte fel, hogy ha elhárítja ezt a belépési akadályt, azzal saját fejlesztői bázisát erősítheti. Szűcs Julianna, a Microsoft Magyarország PR-menedzsere a HWSW megkeresésére elmondta, a BizSpark program a hazai vállalatok számára is elérhető lesz, a magyarországi képviselet most dolgozza ki a részleteket. A redmondi cég hazai leányvállalata a magyarországi igényekhez és viszonyokhoz alakítja majd a BizSparkot, a részleteket november második felében hivatalosan is ismertetni fogják.