Olaszországban tombolt az idén tavasszal a legdurvábban a koronavírus-járvány, a nagy olasz hitelintézeti csoport, az Intesa Sanpaolo azonban első féléves jelentése szerint eddig jól vette az akadályokat. A nettó eredmény 2,566 milliárd euró lett ami meghaladta a tavalyi 2,266 milliárdot, de elmaradt persze attól a minimum 3 milliárdos várakozástól, amelyet még a járvány előtt tűzött ki célul a milánói székhelyű pénzügyi csoport.

Ha nem lett volna a járvány, akkor viszont teljesült volna a terv, sőt a féléves jelentés szerint 3,16 milliárd euró lett volna a nyereség, ha nem lett volna szükség arra az extra 880 millió eurós tételre, amelyet a covid-19 járvány miatt kellett tartalékolni, nagyrészt a várhatóan nem teljesítő hitelek veszteségeire. A számok ezt leszámítva jók: az adózás előtti eredmény 7,1 százalékkal nőtt, a működési eredmény stabil maradt, és a költségeket is sikerült 2,8 százalékkal csökkenteni 2019 első feléhez képest.

A tőkehelyzet stabil maradt, az úgynevezett elsődleges alaptőkére vetített Tier 1 tőkemegfelelési mutató 14,9 százalékos volt a félév végén, ami az egyik legmagasabb az európai nagybankok között, és bőven meghaladja azt a szintet, amelyet az Európai Központi Bank (ECB) előírt az Intesa számára. A csoport likviditása is erős, és a gazdaságot is képes volt támogatni a bank mintegy 40 milliárd eurónyi friss közép- és hosszútávú hitel kihelyezésével. Ebből 35 milliárd eurónyit Olaszországban folyósítottak nagyrészt a kis- és középvállalatoknak, valamint a háztartásoknak.

A második negyedév sem úszott el

Az első negyedév persze nagyrészt még békeidőben telt, de a második negyedben már beletaposott a koronavírus-járvány az Intesa számaiba is. A nettó kamateredmény 1,75 milliárd euró lett, minimális mértékben nőtt is az első negyedévhez képest, igaz a tavalyi második negyedévit (1,761 milliárd euró) nem érte el. A nettó díj- és jutalékbevételek 1,744 milliárd euróra csökkentek az első negyedévi 1,844 milliárdról, tavalyhoz képest pedig még nagyobb a visszaesés, de ez nem meglepő, hiszen Olaszországban és több más országban is takarék üzemmódban működtek a bankfiókok, csökkent a tanácsadói tevékenység szerepe, kevesebb biztosítást és más terméket tudtak eladni.

A működési bevétel 11,5 százalékkal esett vissza éves összevetésben, a költsége 2,9 százalékkal mérséklődtek tavaly óta. A működési eredmény a második negyedévben 1,906 milliárd euróra csökkent, csaknem 20 százalékkal esett vissza 2019 második negyedévéhez képest. A konszolidált nettó eredmény viszont a második negyedévben 1,415 milliárd euró lett, ami bőven meghaladta a 2019-es 1,216 milliárdot.

Így áll a CIB Bank

Az olasz csoport Magyarországon a CIB Bank révén van jelen. A tavalyi első félévben a magyarországi operáció még 12,5 millió eurós nettó nyereséget ért el, ebből az idén, 0,2 millió eurós veszteség lett. Ennek ellenére a számok alapvetően szépek. A nettó kamateredmény nőtt a banknál 11,5 százalékkal 43,8 millió euróra, de a forint gyengülése miatt ez forintban számolva még nagyobb ugrás lehet.

A nettó díj- és jutalékbevételek ugyanakkor 10 százalékkal csökkentek, a teljes működési bevétel ennek ellenére nőtt, miközben a költségek csökkentek. A tavalyi nyereséget az nullázta le, hogy az idén a hitelezési veszteségekre több tartalékot kellett képeznie a banknak a törlesztési moratórium és a járvány várható hatásai miatt.