A Bloomberg hírügynökség a tőzsdei árfolyamok alapján naponta rangsorolja a világ leggazdagabb embereit. A lista első helyén régóta Microsoft-alapító Bill Gates szerepel, a másodikon és a harmadikon az elmúlt hónapokban Warren Buffett befektetési guru és a Zara divatláncról ismert Amancio Ortega osztozott - ám mostanra a legjobb háromba bejelentkezett Jeff Bezos, az online könyvesboltból mára globális áruházzá vált Amazon áruház alapítója.

Február első napjaiban Bezos többször is átvette a harmadik helyet Ortegától, a 70 milliárd dollárt meghaladó vagyonával. Ráadásul Bezos vagyona a másik három milliárdoshoz képest jóval nagyobb tempóban nőtt az elmúlt években. Még 2015 február elején az első tízbe sem fért be az akkori, 33,1 milliárd dolláros vagyonával, 2016 február elején már az ötödik volt 49,1 milliárddal, idén pedig már 72,3 milliárd állt a neve mellett.

Ez azt jelenti, hogy Bezos két év alatt megduplázta a vagyonát, éves összevetésben pedig csaknem 50 százalékos pluszt ért el. Gates, Buffett és Ortega ezzel szemben kétéves távlatban csupán 1-10 százalékkal, egyéves időtávon pedig 1-23 százalékkal növelte a vagyonát a Bloomberg-adatok szerint.

Két évtizede szalad a cég

A látványos vagyongyarapodás mellett a másik apropó, ami Jeff Bezost érdekessé teszi, hogy az Amazon húsz évvel ezelőtt, 1997-ben kezdte meg tőzsdei pályafutását.

A leggazdagabbak vagyona február elején (milliárd dollár)
Név201520162017Kétéves változás (%)Egyéves változás (%)
Jeff Bezos33,149,172,1117,846,8
Bill Gates8378,7841,26,7
Warren Buffett71,959,673,62,423,5
Amancio Ortega63,269,369,910,60,9
Forrás: Bloomberg, Buksza-kalkuláció

Azóta a cég árfolyama megtöbbszöröződött - igaz, időközben voltak úgynevezett részvényszplitek is, amikor osztódtak a részvények. A társaság részvényei ma már 800 dollár felett járnak, ráadásul a közelmúltban megjelentek az ezerdolláros árfolyamot prognosztizáló jóslatok is.

A Portfolio.hu egyik korábbi elemzéséből kiderül, hogy az Amazon-részvény története azt bizonyítja: nem kell ahhoz nyereséget termelni, hogy tőzsdei sikersztori legyen valamiből. A cég ugyanis két évtizedes története alatt ugyan árbevételét jelentősen növelte, ám értelmezhető nyereséget nem volt képest elérni. Ezzel együtt nem kell lufinak tekinteni az Amazon-sztorit, elsősorban mert a cég a nyereségtermelés helyett arra költ, hogy megalapozza a további növekedést. Kizárólag a kiskereskedelem valószínűleg nem fog eleget hozni a konyhára, ezért az Amazonnak az új területeken (pénzügyi és felhőszolgáltatások) is fejlődnie kell, hogy jobban menjen az üzlet. Az elemzés szerint az Amazon-részvény drága, annak ellenére, hogy eléri a jövőben az 1000 dolláros szintet.

Bármi is lesz az Amazonnal és a részvényeivel, egy biztos: két évtized alatt a cég óriási vállalattá nőtte ki magát, amelyben az alapító, Jeff Bezos játszotta a főszerepet.

Az Amazon.com nettó forgalma
ÉvMilliárd dollár
201489
2015107
2016136
Forrás: Céges beszámolók

Ki az a Jeff Bezos?

Az Amazon tavalyi 136 milliárd dolláros forgalma ugyanis átszámolva mintegy 40 000 000 000 000, azaz 40 ezer milliárd (billió) forint. Ez több mint az egész éves magyar GDP. Ezt a szintet pedig egy garázscégből hozta ki Jeff Bezos, a társaság alapítója.

Jeff Bezos 1964-ben született. Anyja 19 éves volt ekkor, aki a gyermek nevelőapjával élt együtt. Gyerekkorát döntően a nagyszülők texasi farmján töltötte, ahol például szarvasmarhákat kasztrált. A nagypapára, aki az űrbizniszben dolgozott és több mint 20 ezer ember főnöke volt, példaképként tekintett Jeff. Később pedig - már sikeres üzletemberként - egy diákoknak tartott beszédében azt mondta: a nagypapájától azt tanulta, hogy nehezebb kedvesnek, mint okosnak lenni.

Az üzletember pályafutása kivételes több szempontból is. Megjelenik a karrierjében a McDonald's, ugyanis diákként dolgozott az egyik étteremben, de ezt a munkát utálta. Emellett híres egyetemre is járt, a Princetonra, ahol mérnök-informatikusként végzett, majd a Wall Streeten kezdett el dolgozni a D.E. Shaw nevű hedge fundnál. Az utóbbinál ismerte meg feleségét, MacKenzie Bezost, aki a szomszéd szobában dolgozott. MacKenzie a Vouge magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy rendszeresen hallotta Jeff nevetését, és ő hívta el ebédelni.

A princetonos múlt és a Wall Street-i pályakezdés sokaknak megfelelő alap a karrierhez. Bezos azonban váltott: 1994-ben megalapította az Amazont, amely klasszikus garázscégként indult. Eredetileg egyébként nem is Amazon volt a cég neve, hanem az Abracadabra szóból a Cadabra elnevezés volt az első jelölt, de amikor Jeff ügyvédje a Cadabrát cadaverként értette, Jeff módosított az elképzelésen.

Ha ugyanis félreérthető a cégnév, az eleve nem az igazi. Még többet nyomott a latban, hogy a cadaver kifejezés angolul tetemet, hullát jelent - az pedig nem túl vonzó név egy kereskedelmi vállalkozásnak. Az Amazon névadója végül az Amazonas folyó (angolul Amazon) lett. A Mashable szerint ezzel jelezték, hogy nagyra törnek, az Amazonas ugyanis az egyik legnagyobb folyó a világon. Jeff cége pedig azzal a szlogennel indult, hogy a világ legnagyobb könyvesboltja lesz. Az is szerepet játszhatott a névadásban, hogy a hirdetések ábécésorrendben voltak, azaz A-tól Z-ig, és az angol ábécé első és utolsó betűje is szerepel a cégnévben.

Az Amazonas folyó, mint névadó

Az indulás után garázscéges fázisban a legtöbb megbeszélést egy különös helyen, a Barnes & Noble könyvesbolt-hálózat közeli egységében tartották. Eleinte mindig megkongattak egy harangot, amikor elkelt valami az Amazonon, de ezzel felhagytak pár hét múlva, mert állandóan kolompolni kellett volna a vásárlók növekvő száma miatt.

Mi köze a kudarcnak a gyökérkezeléshez?

Persze az amazonos korszak nem volt zökkenőmentes. Néhány évvel ezelőtt egy konferencián Bezos arról beszélt, hogy hosszú az amazonos kudarcok listája. Ha viszont mindig ezeken elmélkedne, az olyan lenne, mintha a gyökérkezelést érzéstelenítést nélkül kérné a fogorvosnál.

Szerinte azok a cégek, amelyek felhagynak a kísérletezéssel és nem "vállalják be" a kudarcot, azok előbb-utóbb elkeserítő helyzetbe kerülnek, és csak a szerencsében bízhatnak. Kísérletezésre, bátor lépésekre szükség van. A kísérletek sajátossága, hogy nem tudni előre a végeredményt, tehát a bukással is számolni kell - véli Bezos, aki szerint a néhány kísérletből adódó siker azonban kompenzálja a kudarcokat.

A vállalkozó az elmúlt két évtizedben számos elismerést kapott. A Time magazin például 1999-ben az év emberének választotta. Tavaly pedig világ legjobb vezetőjének választotta a ranglistáiról is ismert amerikai Fortune magazin. Az utóbbinál megelőzte többek között Angela Merkel német kancellárt, Ferenc pápát és Bonót, a U2 zenekar vezetőjét. Vezetői felfogását jellemzi többek között az is, hogy szerinte minden alkalmazottnak ismernie kell az amazonos ügyfélszolgálat működését, ami egy online kereskedelemből élő cégnél kulcsfontosságú tényező. Annak érdekében, hogy a más területen dolgozó alkalmazottak is "képben legyenek", kétévente két legalább két napot az ügyfélszolgálaton kell dolgozniuk - ez még a cégvezetőknek is kötelező.

A híres nevetés

A CNN Bezost az elektronikus kereskedelem úttörőjének és technológia vizionáriusának minősítette, egyben legendásnak nevezte Bezos nevetését. Az utóbbira a felesége is többször utalt.

Íme a legendás nevetés:

MacKenzie Bezos azt is elmondta egy interjúban, hogy ő teljesen más, mint a férje. Például amíg Jeff szeret emberekkel találkozni, neje számára sokszor idegtépőek a partik. MacKenzie a Vogue-nak azt is elmondta, hogy pólót és farmert szeret hordani, férje viszont sokszor hazajön egy-egy dizájntermékkel, például egy táskával, amely megtetszett neki a boltban. Jeff szerint ő csak figyeli, hogy mit szeretne a felesége, és örül annak, ha eltalálja, hogy mi tetszik MacKenzie-nek. A pár négy gyermeket nevel:  három fiút, akik saját gyerekeket, valamint örökbe fogadtak egy kínai kislányt is.

Űrszerelem és média

Jeff Bezos már gyerekkora óta rajong az űrért és az űrutazásért. Tanárainak például azt mondta, hogy az emberek jövője nem a Föld nevű bolygón van. Többek között ezért is alapította meg a saját űrutazó cégét, a Blue Origint.

Emellett az üzletember igazi Star Trek-rajongó, egy űrlényt alakított a 2016-os Star Trek: Mindenen túl című filmben. Justin Lin, a film rendezője szerint Bezos látogatása olyan volt, mintha az amerikai elnök jött volna a forgatásra: hatalmas stábbal érkezett és türelmesen várt a jelenetére, ami Lin szerint nagyon jól sikerült.

A médiába is beszállt

Az Amazon és az űrcég mellett más érdekes befektetései is vannak. Milliárdos üzletemberként eleve viszonylag sokat szerepel, de van több médiaérdekeltsége is.

Pár éve vásárolta meg az egyik mértékadó amerikai újságot, a Washington Postot. A tranzakciót követően azt mondta: bár nem sokat tud a napilapokról és azok piacáról, az internetet azonban ismeri. Emiatt látott fantáziát a lap megvásárlásában. Bezos tulajdonában van a Business Insider amerikai online gazdasági lap is.

(Forrás: CNN, Bloomberg, Guardian, Business Insider, Forbes, Vogue, Wired.)