Megelégelte a Daimler AG, hogy luxusautó-márkája, a Mercedes-Benz lemaradásban van Kínában két ősi riválisával, a BMW-vel és az Audival szemben. Feladva eddigi elzárkózó politikáját, a jövőben megengedi a helyi hatóságoknak, hogy a hazai piac igényeihez igazított modelljeit átszabják a kínai vevők elvárásainak megfelelően - jelentette a Reuters. Az elmúlt négy évben a világ legnagyobb újautó-piacán igencsak hátul végzett a Mercedes a három német luxusautó-óriás versenyében.

Nem volt ez másként tavaly sem: a csillagos emblémával ellátott autókból mindössze 228 ezer kelt el Kínában, miközben BMW-kből több mint 362 ezer, Audikból pedig 492 ezer. A Daimler éveken át másként viszonyult Kínához, mint riválisai, részben azért mert kétségei voltak az ottani autópiac növekedési lehetőségeivel kapcsolatban, részben azért, mert németországi alkalmazottai nem akarták, hogy elvigye a termelés egy részét az ázsiai országba, részben azért, mert ódzkodott attól, hogy megossza technológiáját a helyi gyártókkal. Fennállt a veszélye, hogy ellopják megoldásait.

Fordulat

Csakhogy a kínai gazdaságpolitika alapeleme, hogy a külföldi autógyártóknak helyi partnerekkel kell együttműködniük ahhoz, hogy megvethessék a lábukat az iparágban. Így az elzárkózáson most változtatnak, amit megkönnyít, hogy a pekingi kormány lépéseket tett a technikai kalózkodás visszaszorítása érdekében. A fő ok azonban az, hogy a Daimler vezetősége belátta: engedniük kell, ha le akarják dolgozni lemaradásukat a világ leggyorsabban bővülő autópiacán.

Hatalmas fordulatot jelent, hogy idén egy időben kezdik el gyártani a legújabb C-Osztályú autót Németországban és Kínában. Korábban hónapokkal később indult az új modellek összeszerelése az ázsiai ország Mercedes-üzemeiben. További nagy lépés lesz a GLA modell helyi gyártása, amelyre jelenleg éppen felkészül a Beijing Benz Automotive Co. Ez a cég a Daimler AG és a kínai Beijing Automotive Group Co. közös vállalkozása.

Alkalmazkodás

Mindkét új modellnek át kell esnie egy 160 ezer kilométeres kibocsátás-fenntarthatósági teszten, és le kell vizsgázniuk a helyi hatóságok szigorú zsűrije előtt. Ennek a folyamatnak a részeként a Mercedes lehetővé tette, hogy a vizsgálóbizottság mintát vegyen az autók egyes alkatrészeiből és részletes méréseket végezzen az autókon. Egyszerűen fogalmazva know-how-t adtunk át - mondja Rene Reif, a Beijing Benz műszaki és gyártási igazgatója.

A német-kínai közös vállalat vezérigazgatója, Frank Deiss leteszi a főesküt arra, hogy a távoli üzemekben készülő autók minősége nem lesz gyengébb a hazai autókénál. Ennek érdeken a Mercedes ázsiai k+f-központját áttelepítették Japánból Pekingbe. Ennek az intézetnek olyan feladatai vannak, mint hogy megtalálja bizonyos modellek kínai honosításának lehetőségeit. Az AMG GT sport kupé motorját például kisebbre cserélték, hogy elkerülje a teljesítményhez igazodó, progresszívan emelkedő helyi adóterheket. A kínai vevőknek be kell érniük egy nyolchengeres, négyliteres motorocskával.