A Lada Granta, az AvtoVAZ legújabb modellje bemutatkozott Vlagyimir Putyin miniszterelnöknek, és a kormányfő ki is próbálta az októberben piacra kerülő autót.

A The Moscow Times riportja szerint elég nehezen boldogult a szokatlan elektronikus gázpedállal, és mind a gyorsulását, mind kormányának érzékenységét némileg gyengébbnek találta a tavaly bemutatott Kalináénál. Az új, négyajtós szedán mellett szól viszont alacsony ára és nagy csomagtartója, amibe Putyin szerint két zsák burgonya is elfér. A régi Ladák gyártását jövőre megszüntetik, és helyüket a Granta veszi át. A kocsi alapváltozata 220 ezer rubelbe (8000 dollár, mintegy 1,5 millió forint) fog kerülni, erősebb motorral és magasabb szintű felszereltségű változata 300 ezerbe.

fotó: Reuters

A Granta, vagyis a Lada 2190-es nem számít valódi újdonságnak: a Kalinát tervezték át az AvtoVAZ mérnökei a Renault segítségével. A Totalcar korábbi információi szerint az autó egyrészt kapott egy új orr-részt, másrészt úgy módosították egyes alkatrészeit, hogy az előállítása még olcsóbb legyen, így kiválthassa a Lada Classic sorozatot, azaz a kocka-Ladát, illetve a Samara sorozat különféle változatait.

Az AvtoVAZ, amelynek 25 százalékban a Renault a tulajdonosa, 2010-ben már nyereséges volt a válság okozta két éves mélyrepülés után. Ebben meghatározó szerepe volt a kormány autócsere-programjának, amelynek keretében támogatták a 10 éves vagy öregebb személyautók új hazai gyártásúakra cserélését.

A tegnap nyilvánosságra hozott adatok szerint a trend folytatódik - az idei első négy hónapban több mint 754 ezer autót értékesítettek, ez 64 százalékos növekedést jelent. Változatlanul a Lada a legnépszerűbb az orosz piacon - az első negyedévben 176 410 személyautót adott el, 41 százalékkal többet a tavalyinál. Áprilisban azonban jelentősen lefékeződött a folyamat - már csak 3 százalékkal tudta növelni eladásait.