Kína a világ legnagyobb alumíniumtermelője. Az alumíniumtermékekre kivetett amerikai importvámnak még nem volt érezhető hatása, mivel a washingtoni intézkedés csupán március 23-án lépett életbe - írt az MTI a Reutersre hivatkozva.

A kínai vámhivatal adatai szerint márciusban 452 ezer tonna alumíniumot és alumíniumterméket exportált az ázsiai ország, ami 10,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Havi összevetésben a kínai alumínium-kivitel 22,2 százalékkal nőtt.

Az amerikai kormány március 23-ától 10 százalékos vámot léptetett életbe az alumínium importjára.

Pénteken napközben egyébként hatéves csúcsra emelkedett az alumínium ára annak a hatására, hogy a múlt héten az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta az orosz RuszAl céget, amely a világ második legnagyobb alumíniumipari vállalata.

Az alumínium tonnánkénti ára 2340 dollárra, 2012 márciusa óta a legmagasabb szintjére emelkedett a londoni fémtőzsdén (LME), majd 2285 dolláron fejezte be a kereskedési napot, ami 1,7 százalék csökkenés a csütörtöki záróárhoz képest.

Az alumínium ára a héten mintegy 12 százalékkal nőtt, soha eddig nem drágult ennyit egy hét alatt.

A RuszAl termékeinek mintegy ötödét az amerikai piacon értékesítette. Elemzők szerint nagy eséllyel csődbe is juthat a cég, ha nem sikerül közvetett módon, harmadik fél bevonásával fenntartani az amerikai kivitelt. Szakértők ezzel kapcsolatban megjegyezték, hogy egyértelműen Kína lenne a nyertese annak, ha a piacról kiesne a RuszAl, vagy akár látványosan gyengülnének pozíciói.