A számtalan alkalmazást kínáló okosórát először néhány országban kezdik el árusítani, így az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Kanadában, Kínában, Franciaországban, Németországban, Japánban, Nagy-Britanniában, valamint Hongkongban.

Az okosóra lehetővé teszi egyebek között a telefonhívások indítását és fogadását, zenehallgatást, az elektronikus posta ellenőrzését, szöveges üzenetek küldését és fogadását, valamint használója fizikai állapotának ellenőrzését is. Feltöltés nélkül 18 órán keresztül lehet használni.

Az Apple okosórájának háromféle modellje lesz, a kezdő ár 349 dollár (mintegy 98 ezer forint), míg a legdrágább luxusmodell 10 ezer dollárba (2,8 millió forint) fog kerülni.

Az Apple egy már erőteljesen lefedett piacra lépett okosórájával, hiszen a dél-koreai Sansung és LG, a japán Sony, valamint a Pebble amerikai start-up cég okosórái jó ideje megvásárolhatók, míg a kínai Lenovo tulajdonában álló Motorola és a kínai Huawei most márciusban a barcelonai Mobil Világkongresszuson mutatta be okosóráját. Mindazonáltal az Apple okosórája meghatározó lehet a termékkategórián belül.

A Strategy Analytics elemzőcég azt jósolja, hogy az Apple idén 15,4 millió okosórát ad el világszerte, ami 55 százalékos piaci részesedést jelent. Az ABI Research amerikai piacelemző és -kutató cég óvatosabb: 13,77 milliós eladásra számítanak, ami 50 százalék alatti piaci részesedésnek felelne meg.

Új MacBook is jön

Az Apple hétfőn bemutatta laptopjának, a MacBooknak az új változatát is, amely vékonyabb a korábbi MacBook Air-modelleknél. Emellett jelezte, hogy 30 százalékkal 69 dollárra csökkentik az Apple TV árát.

Az Apple több mint 700 millió darabot adott el legújabb mobiltelefonja, az iPhone 6 különböző modelljeiből tavaly szeptemberi piacra dobásuk óta.

A bejelentések után az Apple árfolyama stabil maradt a New York-i értéktőzsdén, 126,61 dolláron adták-vették a világ legnagyobb, több mint 737 milliárd dollár tőkepiaci értékű vállalatának részvényeit.