Az erőművek üzemeltetője, a Tokyo Electric Power Co. (Tepco) a Fukusima Egyes (Fukushima Daiichi) erőmű teljes felszámolása mellett döntött annak ellenére is, hogy két reaktora működőképes maradt a hatból. Az egyestől 12 kilométerre délre fekvő és négy atomreaktorral rendelkező kettes erőmű sorsáról viszont még nem született végleges döntés.

Az erőművet a 2011-es földrengés, és az azt követő szökőár nem károsította lényegesen, de reaktorait leállították.

Obucsi Juko gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszter Fukusima megyében tett látogatásán kijelentette, hogy az erőmű leállításáról vagy újraindításáról ugyan nem a kormány, hanem az üzemeltető, a Tepco dönt, a kettes erőművet azonban a helyi lakosok érzelmeire való tekintettel nem lehet az ország többi atomerőművével azonos szempontok szerint kezelni.

Obucsi Juko a hónap elején vette át a gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszteri tárcát. Minisztersége egyik fő feladatának a Fukusima megyei gazdaság újraélesztését és az atomkatasztrófa következményeinek a kezelését tekinti. Japán első női gazdasági minisztere már néhány nappal hivatalba lépését követően felkereste a Fukusima Egyes atomerőművet.