Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A most indult, három hónapig igénybe vehető, személyre szabott konverziós program keretében a tízezerötszáz frankhiteles 80 százaléka a hiteltőke legalább 17,5, legfeljebb 25 százalékos csökkentésében részesülhet, ami a mostani lej- vagy euró-kamatok szintjére csökkenő kamat mellett a tavaly decemberinél - a svájci frank árfolyamugrása előttinél - mintegy 20 százalékkal kisebb törlesztő részletet eredményez. A konverziós programra 30 milliárd forintot tartalékolt az OTP a harmadik negyedévben.

A fennmaradó húsz százalék olyan ügyfeleket jelent, akik már korábban is részesültek diszkontban, vagy pert nyertek a bank ellen: számukra is nyitott a konverziós program, de nekik csak 5-10 százalékos tartozás-elengedést ajánlanak. Vagyis akit jobban érintett az évek során a svájci frank erősödése, az nagyobb mértékű diszkontot fog kapni" - összegezte Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója.

Akik most lejre váltják frank alapú jelzáloghitelüket, azok a jelenleg 1,03 százalékos Robor kamatláb plusz 3,5 százalék, akik pedig euróra, azok az Euribor plusz 4 százalék kamattal törleszthetik a diszkont után fennmaradt tartozásukat. A programban azok vehetnek részt, akiknek nincsen 90 napot meghaladó fizetési késedelmük, vagy akik most kiegyenlítik korábbi tartozásaikat oly módon, hogy az elmaradás ne haladja meg a 90 napot.

Romániában az utóbbi időben megszaporodtak az ingatlanhitelesek által indított perek, amelyek az OTP esetében a romániai portfólió 20 százalékát is elérik. Az MTI ez irányú felvetésére reagálva Diósi László úgy vélte: a bank által felajánlott diszkont kielégíti a peres igényeket, így a konverziós programban való részvételnek az is feltétele, hogy az ügyfél lemondjon a pereskedésről.

Arra a kérdésre, hogy nem fogják-e az OTP frankhitelesei - a kihirdetésre váró új törvény alapján - inkább a fizetés helyetti teljesítést választani - vagyis adósságuk visszafizetése helyett átadják a bankoknak a hitelbiztosítékban megjelölt ingatlant -, a vezérigazgató azt mondta: úgy alakították ki a programot, hogy az ügyfelek túlnyomó többségének ne legyen érdeke lemondani házáról.

Ez nem a szociális ínségben lévő ügyfelek számára készült, hanem azok számára, akik befektetési, vagy spekulációs céllal vásároltak hitelből ingatlant. A romániaiaknak 97 százaléka saját ingatlanában lakik és ragaszkodik is hozzá, számukra jobb megoldás, ha megmaradhatnak az ingatlanukban és tudják fizetni a törlesztőrészleteket is - vélte Diósi.

Az OTP Bank Románia frank alapú hitelportfóliója jelenleg 477 millió svájci frankot tesz ki. A konverziós programra 30 milliárd forintot tartalékolt az OTP a harmadik negyedévben.