Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A belső vizsgálatok során megállapították, hogy szinte minden modell esetében helyesen határozták meg a szén-dioxid-kibocsátás és így a fogyasztás szintjét is, a műszaki leírásban szereplő adatok hűen tükrözik a valóságot.

A kedvező hírnek köszönhetően a Volkswagen részvényeinek árfolyama 7,90 százalékkal, 133,85 euróra ugrott.

A wolfsburgi székhelyű konszern november 3-án jelentette be, hogy a dízelbotrány miatt indított belső vizsgálat során szabálytalanságot tártak fel a szén-dioxid-kibocsátás mértékének meghatározására irányuló eljárásban, amelynek révén bizonyos modellek esetében a valóságosnál alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátási és üzemanyag-fogyasztási értékeket rögzítettek. Akkor azt közölték, hogy a szabálytalanság nagyjából 800 ezer kocsit érinthet, és kétmilliárd euró nagyságú "gazdasági kockázatot" jelenthet a cégnek.

Szerdai közleményében azonban a VW leszögezte: a belső ellenőrzések és a befejezett mérések nem igazolták a tömeges szabálytalanság gyanúját. Mindössze kilenc modelljénél mutattak ki enyhe eltérést, ezek az éves eladás 0,5 százalékát teszik ki. E modelleket egy független vizsgálat során újra ellenőrzik, hogy megállapítsák, valóban eltér-e vagy sem néhány grammal a szén-dioxid-kibocsátás kilométerenkénti értéke a valóságban a prospektusokban feltüntetett szinthez képest. Az Audi, a Skoda és a Seat hasonló eljárást fog követni a gyanúba keveredett autóinak esetében.

A Volkswagen 78 éves történetének legsúlyosabb üzleti válságával küzd, miután szeptemberben az amerikai vádak nyomán beismerte, hogy olyan szoftvert telepített bizonyos dízelüzemű járműveibe, amelynek segítségével kijátszhatóak a nitrogén-oxid-kibocsátásra vonatkozó előírások. A dízelbotrány néven elhíresült ügy 11 millió autót érinthet, a költségek pedig akár a 30 milliárd eurót is elérhetik majd.