Magyarországon is kevesebb mobilt adnak el, mint korábban, a visszaesés mértékében azonban megoszlik a vezető márkák véleménye. Hivatalos statisztika híján évek óta csak becslésekre alapoz a hazai piac - olvasható a Világgazdaság mai számában. A hazai értékesítés 90 százaléka a szolgáltatókon keresztül zajlik, náluk az év eddig eltelt időszakában az a tendencia figyelhető meg, hogy háttérbe szorulnak a feltöltőkártyás csomagokkal kínált modellek, a havidíjas konstrukciók javára. Ebben az évben összességében mintegy 10 százalékkal, 2,3 millióra esik vissza az új telefonok magyarországi eladása - mondta a lapnak Kunos Balázs, a Samsung mobilüzletágának a vezetője. Az okostelefonok iránt azonban összességében növekszik a hazai kereslet, ez a termékszegmens jelenleg a hazai mobilállomány 13-15 százalékára tehető. Az amúgy hagyományosan erős második negyedévben az idén több mint 6 százalékkal csökkent a mobiltelefonok globális értékesítése, az újonnan eladott készülékek darabszáma alig haladta meg a 286 milliót. Azon belül viszont a csúcskategóriás okostelefonoké közel 30 százalékkal tudott nőni, de részarányuk nem éri el a teljes piac egyhetedét - írja az amerikai Gartner piackutató legfrissebb elemzése alapján a lap. A visszaesés nyomán erőteljesen szegmentálódik a piac: viszonylag jól eladhatók az olcsó, fapados mobilok, illetve a felső kategóriás, nagyobb tudású telefonok