Jól megy a Bridgestone szekere

A gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone tatabányai leányvállalata 2017-ben 47 százalékkal, 53,1 milliárd forintra növelte értékesítésének árbevételét - mondta az MTI-nek Topolcsik Melinda ügyvezető igazgatója.
Domokos László, 2018. február 22. csütörtök, 14:03
Fotó: Napi.hu

Az árbevétel növekedésének hátterében a cég 85 milliárd forintos beruházással megvalósított kapacitásbővítése és technológiafejlesztése áll. Az üzem területét háromszorosára, közel 150 ezer négyzetméterre bővítették, így évente 3,6 millió abroncs gyártására képesek.

A vállalat csütörtökön ünnepelte indulásának tizedik évfordulóját. Egy évtized alatt 14,5 millió abroncs készült Tatabányán.

A cég második, 2017-ben átadott gyáregységében már új, mesterséges intelligencia alapú technológia is működik, amely 480 ponton méri és elemzi a készülő gumiabroncsok minőségét.

A gyárban 2020-ra évente 7,2 millió gumiabroncs gyártását tervezik. A most lezárult fejlesztésekkel a Bridgestone Corporation 150 milliárd forintot ruházott be a tatabányai üzembe, mely a cégcsoport legmodernebb európai gyára - mondta az ügyvezető igazgató.

A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. munkatársainak létszáma tavaly 400 fővel bővült és az év végén már meghaladta az 1100 főt. A társaság az év folyamán 750 helyi beszállítótól, összesen 4,6 milliárd forint értékben vásárolt árukat és szolgáltatásokat.

Az üzemben elsősorban prémium kategóriás gépjárművekre szánt, nagy sebességindexű, személyautó és terepjáró abroncsok készülnek, több mint 250 féle méretben. Az előállított termékek 99 százalékát exportálják.

A Bridgestone konszern és leányvállalatai a világ 25 országában 180 gyárat üzemeltetnek és több mint 144.000 munkatársat foglalkoztatnak, termékeiket pedig több mint 150 országban értékesítik.

HOZZÁSZÓLÁSOK