Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A GE első negyedéves nettó profitja 77 százalékkal 3,43 milliárd dollárra nőtt, ami részvényenként 31 centnek felel meg - ez valamivel jobb a Reuters elemzői konszenzusa által előrejelzett 28 centnél. Az árbevétel - amely tartalmazza az NBC televízió 51 százalékának eladásából származó bevételt is - jelentősen meghaladja a 34,64 milliárd dolláros várakozásokat, hiszen az egy évvel korábbihoz képest 6,2 százalékkal 38,45 milliárd dollárra emelkedett.

A cég vezérigazgatója, Jeffrey Immelt hangsúlyozta: a válság utáni szerkezetátalakítás jótékony hatásai csak most kezdtek el igazán érződni a vállalat eredményein. A jövedelmezőbb iparágakba való beruházások korábbi felpörgetésének és az amerikai gazdaság állapota miatti keresletélénkülésnek köszönhetően még soha nem volt ilyen magas a GE teljes rendelésállománya, ami jelenleg 177 milliárd dollárt tesz ki.

A vállalat légipari részlege 9,2 százalékkal, az energiaipari részlege 4,9 százalékkal növelte árbevételét, a Budapest Bankot is magába foglaló pénzügyi részleg, a GE Capital pedig 3,3 százalékkal több bevételt termelt. Az eredmények javulására hivatkozva a GE 1 centtel 15 centre növelte az osztalékot.