Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A sztrájkot azzal indokolják, hogy már három éve eredménytelenül tárgyalnak a LOT vezetésével a bérkifizetési feltételekről. A sajtóértekezleten elhangzottak szerint a kedden hajnalban kezdődő tiltakozás a varsói Chopin repülőteret és az onnan induló járatokat érinti majd. Az aznap érkező LOT-járatokat viszont fogadnák. A sztrájkot határozatlan időre hirdetik meg - írja az MTI.

Az akciót jóváhagyó csütörtöki szakszervezeti szavazáson az erre jogosult alkalmazottak 50 százaléka vett részt, közülük több mint 90 százalék a tiltakozás mellett voksolt, a szakszervezet képviselői erre hivatkozva jogosnak tartják az akciót.

A LOT vezetése viszont csütörtökön törvénytelennek minősítette a sztrájkot, azzal érvelve, hogy ezt a légitarsaság dolgozóit tömörítő hat szakszervezet közül csak kettő hagyta jóvá. (Nagyot drágulhat a repülés.)

A sztrájk a feltehetőleg élénk turisztikai időszakot érinti, tervezett indítása ugyanis az úgynevezett hosszú hétvégére esik, amely Lengyelországban szombaton kezdődik és jövő hétvégéig tart. Állami ünnepek miatt ugyanis jövő kedd, május 1-je és jövő csütörtök, május 3-a is szabadnap.

Kép forrása: Shutterstock