Számos kék konténer már a helyszínen van a Budapest szomszédságában lévő Ecseren, ahol az elosztóraktár felépül. Hamarosan hatalmas markológépek kezdik el kiásni az 560 ezer négyzetméteres alapot. A beruházás értéke 200 millió euró (mintegy 70 milliárd milliárd forint).

Bár a koronavírus-járvány nagy hatással van a Jyskre is, de még ilyen helyzetben is fontos, hogy a jövőbe fektessünk. Mikor újra rendbe jönnek a dolgok, az embereknek továbbra is szükségük lesz ágyakra, paplanokra és párnákra, valamint egyéb, az otthon számára nélkülözhetetlen termékekre. Ehhez szükségünk lesz egy erős logisztikai háttérre, amit az új elosztóraktárunk Ecseren fog biztosítani - mondta Allan K. Kjaegaard, a társaság logisztikai ügyvezető alelnöke.

Az új központi elosztóraktár épületegyüttes - mely két magasraktár épületet, áruátvevő, és árukiadó rámpákat, valamint irodaépületet is magába foglal - összesen 143 ezer négyzetméteres területet foglalnak el. A magasraktárakban 205 ezer paletta árunak lesz hely.

Az új magyarországi logisztikai raktárból sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudjuk szállítani az árut közvetlenül a vásárlóink otthonaiba, és több száz JYSK áruházunkba. Valójában évi 4,5 millió kilométer közúti teherfuvarozást tervezünk megspórolni, így megkíméljük a környezetünket, és mi is kedvezőbb ajánlatokat tudunk nyújtani vásárlóinknak - tette hozzá a skandináv gyökerű nemzetközi áruházlánc alelnöke.

Az új ecseri logisztikai központ várhatóan 2022 közepére készül el. Miután működésbe lendül az új elosztóraktár, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina és Szerbia vásárlóit és áruházait fogja kiszolgálni.

Az első üzletét 1979-ben Dániában megnyitó Jysk ma már több mint 2 800 áruházzal és 23 ezer munkatárssal rendelkezik 52 országban. Az áruházak neve Németországban és Ausztriában Dänisches Bettenlager, mindenütt máshol Jysk. A cég tulajdonosa a Lars Larsen-csoport mögött álló család, amelynek számos - összesen 4,7 milliárd euró éves forgalmat termelő - cég van a tulajdonában. A Jysk éves forgalma 3,794 milliárd euró.