Kartellgyanúba keveredett a román Metro

Árkartell gyanúja miatt indított vizsgálatot a romániai gazdasági versenyhivatal az ország négy legnagyobb kereskedelmi láncot működtető társasága ellen.
Túrós-Bense Levente, 2009. szeptember 10. csütörtök, 16:13
Fotó:

Az ellenőrök szerint a Metro csoport, az Rewe, a Mega Image és a CDE R Interex között megegyezés született a felvásárlási illetve egyes termékek eladási árairól, megkárosítva ezzel a vásárlókat.

A vizsgálat a Metro csoport romániai leányvállalatai, a Metro Cash & Carry Romania, a Real, a Hypermarket Romania és a Metro Buying Group ellen folyik, emellett az Rewe-hez tartozó Selgros Cash & Carry és a Billa is gyanúba keveredett. A négy kereskedelmi óriás a román piac 40 százaléka fölött osztozik.

A romániai jogszabályok szerint, amennyiben a kartellgyanú beigazolódik az adott vállalat a pénzforgalmának legfeljebb 10 százalékáig büntethető. A szeptember 7.-én életbe lépő jogszabály-módosítás szerint azonban az a kartellezésen ért vállalat, aki hajlandó együttműködni a hatóságokkal a bírság alól felmentést kaphat.

HOZZÁSZÓLÁSOK