Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A vártnál nagyobb árbevétel-növekedésről számolt be a svájci Nestlé SA, a világ legnagyobb élelmiszergyártója. Az eladások 6,2 százalékkal bővültek 2010-ben, szemben a Bloomberg 5,4 százalékos konszenzusával. A cégvezetés várakozásai szerint idén 5-6 százalékkal növekedhet az árbevétel.

A nettó nyereség több mint háromszorosára, 34,2 milliárd frankra ugrott, de ennek hátterében az Alcon Inc.-ben birtokolt Nestlé-részesedés értékesítése húzódik meg. Az folyamatos tevékenységek EBIT-rátája 13,4 százalék volt, ami nagyjából megegyezik a szakértők várakozásával.

A cég a feltörekvő országok piacain elért forgalomnövekedéssel és költségcsökkentéssel ellensúlyozza az élelmiszer-nyersanyagok árának megugrását. Tavaly tíz százalékkal nőtt az utóbbi miatt a Nestlé teljes költségszintje. A frank erősödése mérsékli a importköltségeket, de az exporton elérhető profitot is.

A Nespresso eladásai 20 százalékkal ugrottak meg egy év alatt, ez a kapszulás kávéfajta hárommilliárd frank bevételt hozott. A Dolce Gusto kávé értékesítése másfélszeresére nőtt, és 450 millió frankot hozott a cégnek.

A vállalat 29 márkájából kilenc olyan akadt, amelynek értékesítésén több mint egymilliárd frank bevételt ért el a Nestlé, úgy, hogy e termékek eladása több mint tíz százalékkal bővült. Ezek között volt a Nestlé Pure Life palackos víz, a Gerber bébiétel és a Nestea ital.