A portál szerint a cég több ezer olyan amerikai Volkswagen tulajdonosnak fizet "bánatpénzt", akik 2009 és 2016 között gyártott 3 literes dízel Touareget használnak. A kompenzáció egyrészt egy 500 dolláros (145 ezer forint) készpénz-juttatásból és egy ugyancsak 500 dolláros, márkakereskedőknél levásárolható összegből áll.

Hasonló csomagot az Audinál is előkészítenek és nem kizárt, hogy a Porsche tulajdonosokat is kompenzálják valamilyen módon. Ha mindez igaz, akkor összesen 80 ezer autós kaphat 80 millió dollár összegű kártérítést.

A cég novemberben már kompenzált 482 ezer tulajdonost, akik 2009 és 2015 között 2 literes dízeleket vásároltak. A juttatásra már 260 ezer ember jelentkezett, felüket pedig ki is fizették.

Igyekeznek hamar lépni

Michael Horn, az amerikai VW vezére szerint minimális számú panasz, illetve visszavásárlási kérelem érkezik a tulajdonosoktól a botrány hatására. Ettől függetlenül nem számít növekedésre az USA-ban.

Horn szerint sok minden megváltozott a cégnél az elmúlt hónapokban. Például most már bármikor felhívhatja a cég első emberét Matthias Mullert és konzultálhatnak a fontos kérdésekben. Korábban Martin Winterkornnal nem volt ilyen viszony. A döntési folyamatok is felgyorsultak. A most bejelentetett kompenzációt az új menedzsment körülbelül két hét alatt jóvá fogja hagyni, míg korábban legalább fél évet vett volna igénybe egy ilyen döntés meghozatala.