Az orosz kormány hétfőn jóváhagyta azt a törvénymódosítási javaslatot, amelynek alapján jövőre csökken az országban tevékenykedő olajtársaságok kitermelési adója. Ezt úgy érik el, hogy az ásványianyag-kitermelési adószabályban rögzített adómentes sávot hordónként 15 dollárnak megfelelő összegre emelik a mostani 9 dollárról. Elemzők az oroszországi olajbányászat adóterhének 20 milliárd dolláros csökkenésére számítanak már jövőre, és arra, hogy ettől az orosz olajcégek piaci értéke akár 20-30 százalékkal nőhet, további tőkebevonást téve lehetővé, jelentette az MTI. Alekszej Kudrin pénzügyminiszter a maga részéről szerényebb, évi több mint 4 milliárd dolláros megtakarítást jósolt az olajcégeknek, de akárhogyan is: a megtakarítást és az újonnan beáramló tőkét kockázatosabb, nehezebben kitermelhető vidékek feltárására és művelésbe fogására költhetik, például az északi sarkkör vidékén, Jamalban vagy Tyiman-Pecsoránál. Az orosz pénzügyminisztérium 10-15 évig vagy évi 35 millió tonnás termelés eléréséig tartó adómentességet is javasol egyes, különösen nehéz feltárásokra. Az adómódosítások illeszkednek az orosz kormány márciusban meghirdetett tervéhez, amely szerint az olajtermelést 2015-re napi 11,23 millió hordóra, 2020-ra napi 11,94 millió hordóra, 2030-ra napi 12,04 millió hordóra kellene emelni évi átlagban a tavalyi, napi 9,87 millió hordós átlagról. Ehhez képest a helyzet most nem jó: utolsó adat szerint Oroszország olajtermelése áprilisban 39,78 millió tonna (napi 9,72 millió hordó) volt, 0,4 százalékkal kevesebb, mint márciusban, és 1 százalékkal kevesebb, mint tavaly áprilisban. Oroszország adja a világ olajtermelésének közel 11 százalékát, földgáztermelésének az ötödét.