Kezdődik a lomtalanítás a bankoknál?

A Fed második eszközvásárlási programja által a bankrendszerben felszabadított likviditás elenyésző ahhoz képest, amit a toxikus eszközök kiszórása eredményezhet. A bankok mindeddig mégis vonakodtak méregtelenítésbe kezdeni.
NAPI, 2010. november 13. szombat, 09:00

A Lehman Brothers bedőlése óta számos találgatás látott napvilágot arra vonatkozóan, vajon a pénzpiaci válság kirobbanását okozó eszközökből mennyit írtak le, s mennyit parkoltatnak továbbra is mérlegeikben az amerikai bankok.

A New York Timesnak nyilatkozó szakértők szerény becslései szerint is több százmilliárd dollárnyi ingatlan-fedezetű kötvénytől és jelzálog-levéltől a hitelintézetek mindeddig azért nem szabadultak meg, mert abban reménykedtek, a válság elültével azok újra eladhatóvá válnak. Egyre inkább körvonalazódik azonban az új banki szabályozás, amely kényszerítő erejű lendületet adhat a kockázati tőkebefektetők és alapkezelők által csak a Nagy likvidálásként aposztrofált folyamatnak.


Az elmúlt évszázadban nem volt akkora likvidálási kényszer a pénzügyi eszközök piacán, mint amely a következő fél évtizedben az amerikai piacon érvényesülni fog - állítja a közel 13 milliárd dollárt kezelő Fortress Investment elnöke, aki szerint a banki lomtalanítás kiváló befektetéseket kínál a pénzügyi szolgáltató piacon terjeszkedő cégeknek.

Az AIG lakossági hitel-üzletágát, egy kanadai nyugdíj-alap kereskedelmi ingatlan-érdekeltségeit, valamint a GMAC európai jelzálog-érdekeltségeit felvásároló Fortress mellett mások is élnek a lehetőséggel. A Kohlberg Kravis Roberts például a Goldman saját számlás kereskedési üzletágára tette rá a kezét, a Blackstone pedig a Bank of America ingatlanalapját vette kezelésbe, de a Royal Bank of Scotland által meghirdetett 1,6 milliárd dolláros spanyolországi ingatlan-portfólióra is jó eséllyel pályázik.


A bankok áramvonalasítását - végső soron a pénzintézetek kockázatmentesítését - több szabályozási változással ösztönzik az Egyesült Államokban; a szövetségi betétbiztosítási intézet (FDIC) legújabb javaslata szerint a betétesek védelme érdekében létrehozott alapba a 10 milliárd dollárnál nagyobb eszközállománnyal rendelkező intézményeknek az alapján kellene befizetniük, milyen mértékben támaszkodnak a betétkezelésen kívül más bevételi forrásokra.

A hét elején iparági vitára bocsátott javaslat még inkább a lakossági szolgáltatások irányába tereli azokat a bankokat, amelyek már 2008 végén is csak kényszerűségből váltak befektetési bankból kereskedelmi bankká (erről bővebben itt olvashat). A bankrendszer nemzetközi szabályozása - a Basel III fedőnév alatt futó tőkemegfelelési kritériumrendszer - is arra sarkallja a pénzintézeteket, hogy a fő tevékenységükhöz szorosan nem kapcsolódó üzletágaktól megváljanak, a válság miatt bizonytalanná vált jövedelmezőségű üzleteikről lemondjanak a transzparencia növelése és a rendszerszintű veszélyek csökkentése érdekében.


A változó szabályok miatt beinduló Nagy likvidálással a bankrendszer méregfogai eltávolíthatók ugyan, de nem fájdalommentesen. Hiába lamentálnak ugyanis a pénzintézetek egyes eszközök mark-to-market, azaz a piaci áron történő nyilvántartása ellen, ha a könyveikbe bevezetett érték még mindig jóval magasabb, mint amennyiért a toxikus eszközöket a kockázati tőkebefektetők illetve az alapkezelők hajlandóak megvenni. A Dealbook által hozott példák alapján a piaci áron történő könyvelés gyakran a "valós" piaci ár duplájára értékeli a toxikus eszközöket - dolláronként 75-80 centre tart egy amúgy piacképtelen, ám a kockázati befektetőknek 30-40 centért továbbadható ingatlan-hátterű eszközt. A lomtalanítás tehát újabb veszteségleírásokkal jár majd, ám ez a kevésbé aggasztó körülmény.


Számos szakértő szerint bosszantóan rövidlátó módszerekkel zajlik a pénzügyi válságkezelés az Egyesült Államokban. A pénzügyi szektor rendszerszintű veszélyeit úgy mérsékelik, hogy magát a veszély forrását nem szüntetik meg; azzal ugyanis, hogy a toxikus eszközöket, illetve a nagy kockázatot rejtő üzletágakat magánkézbe adják, mindössze a szőnyeg alá söprik a problémát a bankok, ahelyett, hogy orvosolnák azt. Ráadásul az alapkezelők és a kockázati tőkebefektetők még mindig a szabályozási szürkezónában működnek, így könnyen előfordulhat, hogy az általuk felhalmozott mérgező eszközök továbbra is veszélyt jelentenek, melynek meglétéről - megfelelő átláthatóság híján - már csak egy újabb válság küszöbén szerzünk tudomást.

HOZZÁSZÓLÁSOK