Ki nem találná, hogy mit szállít a világ első e-teherhajója!

A norvégok csak jövőre ígérik azt, ami Kínának idén sikerült. Hongkongban nemrég mutatták be a nyilvánosságnak, jelenleg pedig a tesztelése zajlik az első, elektromos meghajtású, lényegében zéró emissziós nagyteherszállító hajónak - írta az Origo.
Domokos László, 2017. december 9. szombat, 15:42
Fotó: Napi.hu

A hajó lényegében károsanyag-kibocsátástól mentesen közlekedhet majd, feladat-ellátási helyét viszont az alapján határozták meg, hogy alkalmazásával hol lehet spórolni a fosszilis hordozó szállítási költségein.

Az elektromos meghajtású folyami szállítóhajónak az lesz a feladata, hogy szenet szállítson egy széntüzelésű erőműbe. A jármű a Hongkongtól északra fekvő Kvangdzsuban fog hajózni - írta a portál.

A meghajtáshoz szükséges energiát lítium-ion akkumulátorok adják, amelyek 2400 kilowattóra teljesítményre képesek. Ez nagyjából 40 elektromos autó kapacitásának felel meg. A hajó 2200 tonna rakomány szállítására képes, a hossza 70 méter.

Az új elektromos jármű 12,8 kilométer óránkénti sebességre képes, az akkumulátorok egyetlen töltésével nagyjából 80 kilométert tud megtenni. A fejlesztők azt állítják, a hajó akár a megadottnál nagyobb mennyiségű rakomány fuvarozására is alkalmazható, amennyiben növelik akkumulátorainak számát.

(Képünk illusztráció.)

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

terabit, 2017.12.10 07:24

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

V0LE, 2017.12.10 03:21

@terabit: Persze okoska, sokkal faszabb lenne, ha dizelmotoros teherhajoval szallitanak a szenet az eromube. Legalabbis szerinted.
Mellesleg pont kina az ahol az elektromos aram tobb mint negyedet mar megujulokbol termelik, szoval marhara nem allja meg a helyet az ujabb hulye beszolasod. Sot, meg akkor is jobb lenne ez mint a dizel meghajtas, ha tenyleg 100% -ban szeneromubol jonne a villamos energia.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2017.12.10 00:54

Fasza, elviszi a szenet a szénerőműbe, ami szenet 20%-os hatékonysággal árammá alakítanak, hogy feltöltsék, hogy mégtöbb szenet vihessen oda...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html