Ki nyer ma, a gyenge forinttal?

Hőnyi Gyula, 2012. július 9. hétfő, 17:03
Fotó:

Figyelemreméltó, hogy az elmúlt két évben egyetlen termelő sem ment tejet, meggyet, dinnyét borogatni a nemzetközi kereskedelmi láncok parkolójába. Annak ellenére sem, hogy a kormányzat multiellenessége még a Gráf József vezette agrártárca kereskedőellenességét is felülmúlja és a termelő−kereskedő kapcsolat továbbra sem minden területen felhőtlen. Mi lehet a titok?

Félreértés ne essék, nem szeretnék a partvonalról észt osztani csak azért, hogy történjen végre valami. Arról van szó, hogy a kormányzat élelmiszer-termelői politikája (szerintem) a körülményekhez képest helytálló − bár lehet, ehhez az kellett, hogy magyar milliárdosok végre kihajtsanak a terepjáróikkal a határba és földeket vásároljanak nagy tételben. Ettől persze önmagában nem lesz jó a kis- és közepes vállalkozásoknak, kistermelőknek, a titok sokkal inkább a forint árfolyamában rejlik. Visszaolvasva a korábbi évek termelői kirohanásairól szóló cikkeket és összefésülve a dátumokat a forint árfolyamával, kiderül, hogy a botrány mindig akkor tört ki, amikor éppen erős volt a forint.

Nálam okosabbak kiszámolták, hogy a magyar termelőnek 280 forintos euróig nyeresége van az exporton, az alatt néhány forinttal még megéri a kivitel, de 270 körül már csak erős szubvencióval érdemes a külpiacok felé kacsintgatni. Vagyis amíg a forintot (Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint) támadta az S&P, az agrárpiac rendben volt, támogatni nem kellett a termelőket. (Azon külön el lehet vitatkozni, hogy az elmúlt két évben ki rontott rá jobban a forint árfolyamára: a hitelminősítők, a kormány vagy Kósa Lajos a Napi Gazdaság egy korábbi konferenciáján.) A lényegen ez persze nem változtat, a választópolgárok lényegében megtanultak együtt élni a − kormányzati kommunikáció szerint a válság és az előző kormányzat káros döntései miatt − elgyengült forinttal, eközben az agrárium (és nemcsak a nagy, magyar kézben levő trösztök, hanem a kisebb termelők is) levegőhöz − tőkéhez −, új nemzetközi piacokhoz jutottak és nem utolsósorban jobb tárgyalási pozíciót fogtak a kereskedőkkel szemben. (Azt majd szintén kiszámolják a nálam okosabbak, hogy a gyenge forint milyen pluszjövedelmeket hozott és vont el a GDP-től; a szaldó a makroadatok szerint negatív, még úgy is, hogy egyes ágazatoknak egy időre jó lett.) A termelők is pontosan tudják, a jelenlegi forintárfolyamot nem lehet tartani, a kormányzati munka, ha apró léptekkel is, de a magyar pénzügyi stabilitás felé halad, amely magában hordozza a 270 forint alatti euróárfolyamot (hacsak nem csapja rá valaki az IMF-re az ajtót). Most nem lehet megjósolni, meddig tart még a jelenlegi exportpiacoknak kedvező pénzügyi állapot, de az biztos, hogy a hátralévő időben minden plusz forintot vissza kell forgatni a külpiacok megtartására, a termelés hatékonyságának javítására és persze a marketingre, ami erősíti a termelők itthoni pozícióit a kereskedelmi láncokkal szemben.

Az sem véletlen, hogy a zöldség-gyümölcs termelők új szövetkezeti rendszerben gondolkodnak, aminek a lényege az lenne, hogy a termelő ne csak a nagykereskedővel álljon kapcsolatban, hanem egyenesen a fogyasztóval. Olyan szövetkezeti rendszerre lenne szükség, amelyben a kereskedő érdekelt a termelésben, a termelő pedig az értékesítésben. Ezzel kihagyható lenne a nagykereskedői szint − kérdés persze, kinek van pénze a logisztikára. Pillanatnyilag csak a nagyoknak.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK