Kicselezik az oroszokat az ukránok

Azonnali ukrajnai gázszállításról állapodott meg a PGNiG lengyel és a Naftohaz ukrán állami gázvállalat, miután az orosz Gazprom csökkentette ukrajnai gázexportját - közölte a PGNiG pénteken.
Domokos László, 2018. március 2. péntek, 20:33
Fotó: Reuters

A 60 millió köbméter földgázra szóló, március végéig érvényes megállapodás alapján a PGNiG péntek reggel kezdte el szállításokat azon a gázvezetéken át, amely 2015 óta összeköti Lengyelország és Ukrajna hálózatát.

A PGNiG elnöke, Piotr Wozniak szerint a lengyel gázszolgáltató kész meghosszabbítani és az ukrán piac szükségleteihez idomítani a szerződést.

A Gazprom azután döntött az ukrajnai szállítások korlátozásáról, hogy a stockholmi döntőbíróság a szerdai, az ukrán-orosz tranzitvitában hozott ítéletében Ukrajna javára döntött - írta lengyel gázszolgáltató.

Wozniak szerint Lengyelország kötelessége energiaügyi szolidaritást vállalni a szomszéd országokkal. A PGNiG "stabil és biztonságos" szállításokra képes annak köszönhetően, hogy diverzifikált, a belföldi forrásokból, valamint importból is merítő portfólióval rendelkezik. Ezzel többek között a cseppfolyósított gáz katari és amerikai, a swinoujsciei gázkikötőn megvalósuló szállítmányaira utalt a szakember.

A PGNiG és a Naftohaz között korábban kötött keretszerződés alapján 2016 eleje óta 2017 végéig több mint 1 milliárd köbméter gázt szállítottak Ukrajnának. Korábbi lengyel sajtóhírek szerint 2017 első négy hónapjában Lengyelország a negyedik legnagyobb gázszállítója volt Ukrajnának.

Andrij Koboljev, a Naftohaz vezérigazgatója csütörtökön közölte, hogy a cég a hiány egy részét képes uniós országokból fedezni - írta az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zana, 2018.03.03 10:31

A zavaróállomások működnek, a ruszki csodálatos ország, a semmiből felépítettek egy mezőgazdaságot, minden sikeres dől a pénz. Kirakat az egész. Putyin meg sem rezdül úgy hazudik. nagyon kétélű fegyver a gázzal szórakozni, azokat igazolja akik gyanakvással néznek rájuk. A ruszki vezetés 1948-ban egy nagyvárost akar éh és fagyhalálra kárhoztatni. A Nyugat megmentette őket a muszka megszégyenült. Hasonlónak érzem a helyzetet, a Nyugat megmenti Ukrajnát!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ti kamuztok, 2018.03.03 10:13

@MLB2018: "Ez óriási."

@Bahnsteig_Eins: "@terabit: "az emberi fajt is gyalázod vele"

Te öreg alkesz, már csak MLB2018, és warlock hiányzik, és már nyomhatjátok is közösen kvartett-ben a meating-et! :)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2018.03.03 08:00

@krax+: de iszonyat szánalmas vagy :D tényleg klinikai eset vagy, ezt eljátszottad már a másik rakat nickeddel is, majdnem ugyanilyen hülyének lettél nézve, csak azt gondolnánk egy 5 évesnél idősebb humanoid képes volt abből tanulni. Úgy tűnik téged nem fenyeget ez a veszély :D :D :D
De csináld csak, hadd röhögjünk rajtad :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2018, 2018.03.03 07:58

ti kamuztok, 2018. március 2., péntek 23:51
krax+, 2018. március 2., péntek 23:54
Ez óriási. Eddig nem láttam egyszemélyes 'meating'-et. A @ti kamuztok és @krax+ nevek alatt önmagával beszélget a vágóhídi elmebeteg.
Még meg is szólítja önmagát: "Te öreg," :DD

no comment :)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ti kamuztok, 2018.03.03 00:10

@Bahnsteig_Eins: "de ez persze nyilván csak a véletlen műve"

Te öreg alkesz, "krax+" szerintem minden leírt veled kapcsolatban, kár teperned, menj inkább a közös meating-re! :)))
Tudod, sok pelus, sok tablettás kannás bor, és had szóljon! :)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html