Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A tulajdonosi struktúra sok éve féltve őrzött titkát most két munkatárs fedte fel a Vedomosztyi című üzleti lapnak, amely erről szerdán számolt be. Igaz, Valgyimir Bogdanov vezérigazgató, aki hallgatagságáról ismert, ezt soha nem erősítette meg, de Igor Szecsin miniszterelnök-helyettes tavaly azt mondta, a Szurgut a munkatársaké. A lap most utána járt, és kiderítette: 23 társaság rendelkezik olyan befektetésekkel, amelyek a konszern tőkéjének 70 százalékát teszik ki, vagyis lényegében ezek a részvényesek.

E társaságok mindegyikét - két alapítványt, 17 nem profitorientált egyesületet és négy, az előbbiek által létrehozott kft-t - a Tyumenyi területen jegyezték be. Ezek mindegyike évente benyújtja a mérlegét a Roszsztat orosz statisztikai hivatalnak, s ezekből az iratokból nyomon követhető, hogy a helyükön maradtak-e a részvények.

A tavalyi mérlegekből ítélve idén év elején a 23 jogi személy befektetései 833,2 milliárd rubelt tettek ki, s ez a Szurgut egyszerű részvényeinek 85, alaptőkéjének 73 százalékát teszi ki.

Formálisan a társaságok egyikének sincs köze a Szurguthoz, létrehozásukban a konszern Inveszt-Zascsita (Beruházás-Védelem) elnevezésű leányvállalata vett részt.

A társaságok élén 2007. júliusáig Bogdanov és helyettesei álltak, majd a Szurgut alacsonyabb beosztású munkatársai vették át a helyüket. Két évvel később, 2009-ben a 23 társaság közül 9 élére olyan személyek kerültek, akik nem szerepelnek a konszern munkatársai között. Ez utóbbi 9 társaság összesen a törzsrészvények 28,5 százalékával rendelkezik. De a Szurgut továbbra is jelen van: négy egyesületet - amelyeknek befektetései a Szurgut szavazatra jogosító részvényeinek 19,4 százalékát teszik ki - egy Vesztkap elnevezésű kft. vezeti, amelyet szintén a 23 jogi személy közül az egyesületek hoztak létre - írta a Vedomosztyi, hozzátéve, hogy a kft-t telefonon nem lehetett elérni.
A Szurgutnyeftyegaz a negyedik legnagyobb kőolajipari cég Oroszországban, kapitalizációja az MMVB tőzsdén 1,3 milliárd rubel (9,5 milliárd forint), tavalyi bevétele 526 milliárd (3800 milliárd forint), mérleg szerinti nyeresége 111 milliárd rubel (814 milliárd forint) volt.