A digitális zimmer frei szolgáltatást üzemeltető Airbnb brit leányvállalata alig 188 ezer fontnyi társasági adót fizetett be tavaly. A 65,6 millió forintnál is kisebb összeg 8 ezer fonttal (2,8 millió forinttal) kevesebb, mint a 2015-ös befizetése.

A BBC cikke szerint a helyi társaságnak 657 millió fontnyi (229,4 milliárd forintnyi) árbevétele volt a szigetországban, viszont kreatívan élt az adózási szabályokkal. Egyrészt a forgalom nagy részét az Írországban bejegyzett anyavállalat felé utaltak, másrészt az applikáció és a hirdetések szervezésével foglalkozó helyi Airbnb UK cég úgy úszta meg a terheket, hogy részvényeket adott az alkalmazottaknak. Az Egyesült Királyságban így adókedvezményhez lehet jutni.

Az Airbnb az üzleti eredményét úgy kommentálta, hogy minden szükséges adót befizetett, így az áfát is, amely a jelenlegi számításban nem szerepel. Saját számításuk szerint az Egyesült Királyság gazdaságát 3,46 milliárd fonttal (1187,4 milliárd forinttal) húzta fel.

A cég fizetési modellje alapján pénzt szed be az applikációiban megjelenő hirdetésekért, foglalásonként 3 százalékkal terhelik a szobák kiadóit, valamint nagyjából 12 százalékkal a turistákat.

A 2008-ban alapított alkalmazást az elmúlt időszakban több dolog miatt is bírálták: például azért, hogy a legtöbb lakástulajdonos már nem adja ki hosszútávra az ingatlanját a nagyobb városokban, így felhajtva az albérleti és lakhatási költségeket. De az adózási gyakorlata miatt is támadják. Az elmúlt héten több hasonló ügyben hozott döntést az Európai Bizottság: az Apple-t és az Amazont is büntették egyedi adómegállapodásai miatt.