Kik a legnagyobb fejlesztők? - Itt a friss lista

A világon egy európai uniós vállalat, a német Volkswagen fordította a legmagasabb összeget kutatási-fejlesztési beruházásokra - 2004 óta most először került uniós vállalat e lista élére - derül ki az Európai Bizottság legfrissebb felméréséből.
Napi.hu, 2013. november 18. hétfő, 18:10

A Volkswagen 2012-ben 9,5 milliárd eurónyi beruházással került az első helyre az Európai Bizottság 2013. évi európai uniós ipari k+f-beruházási eredménytábláján. A bizottság felméréséből kiderül, hogy az 527 uniós székhelyű vállalat összességében 6,3 százalékkal növelte a kutatás-fejlesztési beruházások mértékét, ami egy kicsivel meghaladja az eredménytáblán szereplő 2000 vállalat átlagát (6,2 százalékos növekedést).

A sikersztorit ugyanakkor árnyalja, hogy az elmúlt évhez hasonlóan az uniós vállalatok idén is elmaradtak az egyesült államokbeli vállalatoktól, amelyek 8,2 százalékkal növelték a beruházásaikat e téren. A bizottsági jelentésből emellett az is kiderül, hogy az uniós vállalatok ágazatonként is vegyes teljesítményt nyújtottak: egyes területeken jelentősen bővült a k+f, míg más ágazatokban stagnálás vagy visszaesés volt megfigyelhető. A k+f-re történő ráfordítások terén az sem számít pozitív fejleménynek, hogy a megkérdezett, az eredménytáblán szereplő uniós vállalatok a 2013-2015-ös időszakban átlagosan évi 2,6 százalékkal tervezik növelni k+f-beruházásaikat, ami a tavalyi évi tervekhez képest visszaesést jelent.

Máire Geoghegan-Quinn, kutatásért, innovációért és tudományért felelős biztos arra mutatott rá kommentjében, hogy a k+f-be történő üzleti beruházások terén az EU továbbra is elmarad a fő versenytársaitól, és a legutóbbi beszámolókban felbukkant néhány aggasztó jel. A vezető uniós vállalatok fontos ipari szektorokban - például a gépjárműiparban - elért pozitív eredményei ellenére továbbra is túl gyengék vagyunk a csúcstechnológiát alkalmazó ágazatokban, például a biotechnológia és a szoftverek terén - tette hozzá a bizottsági közlemény.

A németek húznak

A felmérésből ugyanakkor kiderül, hogy az eredménytáblán szereplő vállalatok k+f terén történt, átlagosan 6,2 százalékos bővülése annak ellenére következett be, hogy lassabb ütemben - 4,2 százalékkal a 2011-es 9,9 százalékkal szemben - nőnek a nettó értékesítések, és 2012-ben 10,1 százalékkal visszaestek a működési nyereségek. Az EU összességében pozitív eredményei nagyrészt a német vállalatok - és elsősorban a gépjárműipar - által a k+f terén elért növekedés ütemének köszönhetők - jegyzi meg a bizottsági felmérés.

Az EU 10 legnagyobb K+F beruházó vállalata
RangsorVállalatOrszágÁgazatK+F ráfordítások 2012-ben
(milliárd EUR)
1VolkswagenNémetországAutóipar és autóalkatrész9,52
2DaimlerNémetországAutóipar és autóalkatrész5,64
3Robert BoschNémetországAutóipar és autóalkatrész4,92
4Sanofi-AventisFranciaországGyógyszeripar és biotechnológia4,91
5SiemensNémetországelektronikai felszerelések és alkatrészek4,57
6GlaxosmithklineEgyesült KirályságGyógyszeripar és biotechnológia4,23
7NokiaFinnországHardware technológia és felszerelések4,17
8BMWNémetországAutóipar és autóalkatrész3,95
9EricssonSvédországHardware technológia és felszerelések3,86
10EADSHollandiaLégipar és honvédelem3,63
Forrás: Európai Bizottság

A rangsorban a Volkswagent a második helyen a dél-koreai Samsung Electronics követi, 8,3 milliárd euró összegű beruházással. Az első tíz között öt amerikai székhelyű vállalat (Microsoft, Intel, Merck, Johnson & Johnson és Pfizer), két svájci (Roche és Novartis), valamint egy japán (Toyota) cég található.

A gépjárművek és gépjármű-alkatrészek ágazatában az uniós székhelyű vállalatok erőteljes növekedést mutattak a k+f terén: 14,4 százalékos növekedést mutattak az amerikai vállalatok 2,6 százalékos visszaesésével szemben).

Az európai uniós vállalatok jobban teljesítettek az amerikaiaknál az ipari technika - ahol előbbiek 12,3 százalékos növekedést értek el, míg utóbbiak 9,4 százalékosat - és a repüléstechnika és honvédelem (EU: 9,5 százalékos növekedés, USA: 1,3 százalékos visszaesés) kategóriában is. Az infokommunikációs (IKT) szektorban vegyes eredményt értek el: a szoftverek és számítástechnikai szolgáltatások terén 14,2 százalékos volt a növekedés, az informatikai hardverek terén viszont 2,3 százalékos visszaesés volt észlelhető. Ezzel szemben az amerikai székhelyű vállalatok mindkét ágazatban növekedést tudtak felmutatni, 12,6, illetve 14,8 százalékos emelkedést produkáltak.

A 2013-as eredménytáblán szereplő 2000 vállalat összesített teljesítménye
ÖsszesenEUUSAJapánMás országok
Vállalatok száma2000527658353462
K+f költések 2012-ben (Mrd EUR)538,8158189,4102,789,4
K+f ráfordítások változása (százalékban)6,26,38,20,48,8
Nettó árbevétel változása (százalékban)4,24,32,93,35,8
Üzemi eredmény változása (százalékban)-10-18,4-5,54,2-8,9
Foglalkoztatás változása (százalék)1,51,131,31
Forrás: Európai Bizottság

Az USA-é a trón

A bizottság közleményében megjegyzi: az elmúlt tíz év tendenciái azt mutatják, hogy az Egyesült Államok továbbra is egyre inkább az olyan k+f-intenzív ágazatokra specializálódik, mint amilyen az IKT és az egészségügy (2012-ben az eredménytáblán szereplő amerikai vállalatok összes k+f-beruházásának már 70 százalékát, szemben a 2004-es 64 százalékkal).

Annak ellenére, hogy ezekben a rendkívül K+F-intenzív ágazatokban egyértelműen az Egyesült Államoké a vezető szerep, a hátrébb szereplő uniós vállalatok közül számos jó teljesítményt nyújtó vállalat működik az olyan területeken, mint a szoftverek és a biotechnológia, és ezek a vállalatok a jövőben akár vezetőkké is válhatnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK