Kilapátolták pénzüket Amerikából az európai bankok

A szigorodó szabályozói környezetnek való megfelelés és a nehezedő dollár-forrásbevonás miatt jelentősen csökkentették amerikai jelenlétüket az európai bankok.
Józsa Bernát, 2012. július 23. hétfő, 16:40
Fotó: Napi.hu

Drasztikusan, csaknem harmadával csökkentették amerikai kitettségüket az öreg kontinens pénzintézetei a válság öt évvel ezelőtti indulása óta − vonta le a Financial Times a következtetést a Fed adatai alapján. A bankcsődök, leírások, illetve a tengerentúli egységek és hitelállomány-pakettek értékesítése folytán az európai bankok amerikai eszközállományának értéke a 2007. szeptemberi 1510 milliárd dollárról idén március végére 973 milliárdra olvadt, ami hétéves mélypontot jelent. A folyamatban szerepet játszhattak az eurózóna bankjaira nehezedő egyre szigorúbb tőkemegfelelési elvárások is, amelyeknek a dollárforrások bevonásának fokozatos nehezülése miatt egyszerűbb volt a tengerentúli kitettség részbeni csökkentésével eleget tenni.

Az európaiak kivonulásának nyertesei elsősorban az amerikai, kanadai és kisebb részben kínai pénzintézetek voltak. Jó példa erre, hogy az államosított Anglo Irish Bank által tavaly értékesített 9,5 milliárd dolláros kereskedelmi ingatlan hitelportfóliójából a JPMorgan és a Wells Fargo vásárolt nagyobb tételeket. Utóbbi nemrég a német WestLB német tartományi bank 6 milliárdos hitelportfólióját, illetve a BNP Paribas észak-amerikai energetikai érdekeltségeit is megszerezte, míg az ING amerikai online bankolási üzletágát a Capital One vette meg.

Az eurózóna tagjai közül a legdrámaibb mértékben a perifériaországok pénzintézetei csökkentették amerikai kitettségüket, az ír bankok eszközállománya például a 2008. szeptemberi 130 milliárdról 3,6 milliárd dollárra olvadt. Ugyan az európai szereplők közül a Deutsche Bank és a BNP Paribas még mindig erős jelenlétet tart fenn a tengerentúlon, a BNP Paribas, a Crédit Agricole és a Société Générale már jelezte, hogy csökkenti állományát. Összességében a német bankok amerikai eszközeinek értéke 427 milliárd dollárról 267-re csökkent, a franciáké pedig 420-ról 373 milliárd dollárra.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

SzaszaG, 2012.07.24 11:30

@Bhole:
Igen, mert tudják, hogy ez azt jelenti, hogy kevesebb pénzt visznek ki az országból. CSak nálunk csinálnak úgy, mintha ez valami nagy áldás lenne hogy hagyjuk garázdálkodni a sok külföldit.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bhole, 2012.07.23 20:17

"az európai bankok amerikai eszközállományának értéke a 2007. szeptemberi 1510 milliárd dollárról idén március végére 973 milliárdra olvadt" Jelképes 500 mlrd dollárnyi tőkét vontak ki! Biztosan mert az USA kormány olyan unortodox. Orbán kezei messzire elérnek ám, jobb lesz vigyázni, libsik!
"Az európaiak kivonulásának nyertesei elsősorban az amerikai, kanadai és kisebb részben kínai pénzintézetek voltak." Érdekes, amikor a labancok ugyanezt csinálják Mo-n, akkor a libsi "szabad" sajtó nem arról írt, hogy ez milyen jól jöhet a magyar bankoknak, hanem államcsődről. (De miért lenne államcsőd egy magánbank pénzmozgásai maitt?)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html