A GE már korábban bejelentette, hogy megválna háztartási gépeket gyártó üzletágától a lassabb növekedést produkáló üzletágak leválasztása érdekében. Jeffrey Immelt, a cég vezérigazgatója Szöulban üzletemberekkel reggelizve megerősítette, hogy a százéves üzletágra két jelentkezőt is nevesíthet: az egyik a koreai LG, a másik a kínai Haier. Azonban hozzátette, hogy az LG vezeti a listát, amin szerepel még a mexikói Controladore Mabe és a török Arcelik is. Amennyiben az LG venné meg az üzletágat, úgy a megszerzett kapacitással könnyebben tudna küzdeni a Whirlpoool ellen a háztartási gépek piacán, míg a Haier egy olyan névhez jutna, amely segítségével könnyebben tudná értékesítéseit növelni az Egyesült Államokban. Elemzők szerint mindkét cégnek égetően szüksége volna a bejáratott márkanévre, mert az Egyesült Államok piaca még mindig jelentősnek számít. Elemzők szerint a GE-üzletág eladása 8 milliárd dollárt hozhat; az LG pedig árgus szemekkel kíséri a GE-üzletág körül zajló dolgokat, ugyanakkor még nem jelentette be hivatalosan, hogy licitál-e az üzletágra. A koreai tőzsdefelügyelet döntése értelmében azonban az LG-nek kedden világossá kell tennie álláspontját. Immelt úgy vélte, hogy az üzletág értékesítése hosszú folyamat lesz.