Sanghaji lapjelentések szerint költségeinek csökkentése és versenyképességének javítása érdekében a Boeing úgy határozott, hogy külföldön, Kínában építi fel új repülőgépgyárát. A kelet-kínai tengerparton, a Jangce folyó deltájában, kikötő és repülőtér közelében építendő üzem tervét az AFP szerint már bemutatták a kínai kormánynak.

Az erről beszámoló Shanghai Securities News, az Új Kína hivatalos hírügynökség lapja csak kevés részletet árult el, de az amerikai vállalat politikájában fordulatot jelentő döntés oka egyértelmű - már jelenleg is Kína a cég legnagyobb külföldi piaca, s prognózisa szerint Kína polgári légiflottáját 2034-ig 6 330 új repülőgéppel bővíti ki, 950 milliárd dollár értékben. Tavaly kínai partnerei 155 gépet vásároltak és 400-at rendeltek a Boeingtól.

A kínai üzem profiljáról még nem döntöttek, az egyik lehetőség, hogy ott fogják festeni a Boeing legnépszerűbb, 737-es modelljét - legalábbis így értesült az Aviation Weekly. A Reuters szerint ez a lépés hozzásegítheti az amerikai céget, hogy megnyerje az Airbusszal folytatott árversenyét, amelynek már van egy üzeme a kínai Tiencsinben. Ott a közepes hatósugarú Airbus A-320-asok végső összeszerelését végzik, de tervezik a hosszú távú járatok A-330-asának befejező munkálataira szolgáló új központ létrehozását is.