A családi tulajdonban lévő kínai Yinlu jól bevezetett élelmiszeripari márka a kínai piacon. A tulajdonrész vásárlás a két vállalat között már régebben kialakított kooperációt emelte magasabb fokra, mivel részben a Yinlu gyártja a Nescafé Kínában értékesített instant kávé termékeit.

A Nestlé nem tette közzé a tulajdonrész-vásárlás pénzügyi részleteit.

A Nestlé tervei szerint 2020-ig értékesítési árbevételének 45 százaléka származik majd a feltörekvő térségekben folytatott üzleti tevékenységéből a jelenlegi 38 százalék helyett. Az idei első negyedévben a Nestlé Ázsiában, a Csendes-óceán térségében és Afrikában 12 százalékkal növelte eladásait, szemben az Európában elért 2,3 százalékos és az amerikai kontinensen elért 3,7 százalékos növekedéssel.

Kínában tavaly 11 százalékkal 2,8 milliárd svájci frankra növelte forgalmát a Nestlé, és ezzel az ország kilencedik legnagyobb piaca lett. A Yinlu akvizíciójával a Kína a Nestlé hatodik vagy hetedik legnagyobb piacává léphet elő.

A Yinlu piacvezető Kínában a konzervált készételek piacán 30 százalékos részesedéssel, az üdítő italok piacán pedig a tizedik legnagyobbnak számít. A Yinlu az Egyesült Államokba, Dél-Afrikába és Szingapúrba is exportál termékeket.

A Nestlé, a világ legnagyobb élelmiszeripari vállalata már több mint két évtizede jelen van a kínai piacon, ahol több mint 14 ezer alkalmazottat foglalkoztat 23 üzemében. Nemzetközi márkacikkei - egyebek között a Nescafe, Nan, Maggi és KitKat - mellett olyan helyi márkákat is gyárt és értékesít, mint a Haoji és a Totole.