Oroszország és Kína célkeresztbe vette az európai Airbust és az amerikai Boeinget, az utasszállító repülőgépek piacának két nagyágyúját - írta a CNN Money. A két ország állami tulajdonú polgári repüléssel foglalkozó vállalata aláírta a China-Russia Commercial Aircraft International Co., Ltd., azaz a Craic létrehozásáról szóló megállapodást.

Az új közös vállalat nagy fába vágja a fejszélét, olyan széles törzsű (kétfolyosós) repülőgépet akar építeni, mint amilyen a Boeing 787 Dreamliner vagy az A350 XWB. Ezek sárkányának jelentős része a súlycsökkentés érdekében kompozit anyagokból készül.

Sok embert messzire

A projekt nagyságához illően élvezi mindkét ország elnöke, Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin személyes támogatását. A felek még 2016 júniusában döntöttek arról, hogy kesztyűt dobnak a polgári repülőgépek gyártásának piacán majd hogy nem osztozó európai és amerikai vállalatnak.

A részletek egyelőre nem ismertek, annyi tudható, hogy a felek egy 280 utas szállításra képes, 12 ezer kilométer hatótávolságú repülőgép kifejlesztését tűzték ki célul maguk elé, amelyhez legkevesebb tíz évre lesz szükségük. A vegyesvállalat központja egyébként Sanghajban lesz.

A kicsi is szép

Kína nemrégiben tette le a névjegyét a polgári repülőgépek gyártásában a rövidebb távú repülésekre képes, keskeny törzsű C919-es első felszállásával. Ezt a Comac nevű cég gyártja, versenytársai a Boeing 737 és az Airbus A320, amelyeket "zacskóban árulnak" a gyártóik.

Oroszország, amely a Szovjetunió idején virágzó repülőgépgyártással rendelkezett évek óta próbál visszakapaszkodni ebbe az iparágba. Az ország repüléssel foglalkozó cégeit tömörítő United Aircraft Corporation Irkut MC-21 néven fejleszt egy az előbbiekhez hasonló gépet, amelynek első tesztjei a következő hetekben kezdődhetnek.

Nagyon nagy lesz

A világ repülőgépipara mindezek nyomán igen színes képet fog mutatni, hiszen a kínaiak a C919 kifejlesztése érdekében kiterjedt megállapodásokat kötöttek nyugati vállalatokkal. Az új kínai-orosz partnerségbe szintén bekapcsolódhatnak nyugati cégek.

Kína - leelőzve az USA-t - 2030-ra a világ legnagyobb repülőgéppiaca lesz. A Boeing becslése szerint a következő 20 évben ezermilliárd dollár értékben vásárolhatnak új repülőgépeket az ottani légitársaságok. Ezek között 1500 olyan nagyságú lehet, amelyet az új közös vállalat gyártani tervez.