Bemutatva a lengyel kormány terveit az élelmiszerszektorral kapcsolatban, Artur Sobon miniszterelnök-helyettes sokat beszélt arról a rendszerről, amely szerinte biztosítaná a mezőgazdasági termelőknek terményeik legjobb felvásárlási árát. Ezzel kapcsolatban elárulta, hogy az Állami Élelmiszer-gazdasági Holding, amely segíteni akar az ágazat szereplőin, nem csupán az élelmiszer előállítására korlátozza terveit - derült ki a Rzeczpospolita cikkéből.

A kormány fontolóra veszi, hogy megjelenjen a kiskereskedelemben. Egy olyan üzletlánc, amelyet az állam ellenőriz, része lehetne a mezőgazdasági termékek és a végfelhasználók közti kapcsolat javításának - mondta a miniszter. Emellett élelmiszeriparban, az élelmiszer-feldolgozó szektorban is szükségesnek tartják az állami jelenlét megerősítését.

A kormány elképzelései szerint nem kellene ezt a hálózatot a nulláról felépíteni, sokkal észszerűbb forgatókönyvnek látszik, hogy felvásárolnák az egyik áruházláncot. Ez lehetővé tenné, hogy azonnal hozzájussanak a haszonhoz, ami ebben az üzletben is meghatározó. Az újságírók válaszul elkezdték firtatni, hogy a portugál tulajdonú Biedronkát vagy a luxemburgi pénzügyi befektető kezében lévő Zabkát akarják-e átvenni, ám a miniszter kitért a válasz elől.