Komoly döntést hozott az Apple - rengeteg pénzébe fog kerülni

Az Apple szerdán este számos nagyszabású tervet jelentett be, köztük azt, hogy hazautalja külföldön tartott nyereségének jelentős részét, kihasználva azt a lehetőséget, hogy az amerikai kormány kedvezményes adózással serkenti erre a cégeket.
Dzindzisz Sztefan, 2018. január 18. csütörtök, 11:22
Fotó: Shutterstock

Az Apple azt közölte, hogy a külföldön parkoltatott 252,3 milliárd dollár nyeresége egy jelentős részének hazautalásával 38 milliárd dollár adót fizet be az államkasszába - számol be az MTI.

A cég ezen felül bejelentette azt is, hogy 30 milliárd dollárt fektet be az amerikai gazdaságba az idén, a következő öt évben pedig több mint 350 milliárd dollárt ruház be odahaza. Ennek egy részét részvény-visszavásárlásra és az osztalék növelésére költi. (Jelentős lépésre szánta el magát az Aston Martin.)

Ezzel kapcsolatban a The Wall Street Journal olyan szakértői véleményeket idézett, amelyek szerint az Apple külföldön parkoló pénzének egy tetemes része, mintegy 200 milliárd dollár hosszú távon van befektetve és igencsak kétséges, hozzá akar-e ehhez nyúlni.

Az Apple azt ígéri továbbá, hogy 20 ezer új munkahelyet teremt. A cég alkalmazásában jelenleg 84 ezren vannak az Egyesült Államokban és 132 ezren világszerte.

Elemzők egy része kételkedik abban, hogy az Apple csaknem a negyedével növelné alkalmazottai létszámát az Egyesült Államokban. Szerintük inkább arról van szó, hogy az Apple beleszámítja többek között azokat is, akik részt vesznek az Apple ugyancsak szerdán bejelentett új, második technológiai központjának az építésében és üzemeltetésében. A központ pontos helyszínét valamikor idén hozzák nyilvánosságra.

Fotó forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK