Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Havi 35 millió maszk készül a 3M gyáraiban az Egyesült Államokban - írja közleményében az óriásvállalat, amely a maszkok mellett például a bárhova felragasztható fecniről (post it) is ismert.

A 3M a járvány kitörése óta megduplázta a maszkok között az egyik legnagyobb védelmet nyújtó N95-ös maszkok globális kibocsátását, átlagosan évi 1,1 milliárd darabra, ami havonta közel 100 milliót jelent.

Nem emeltek árat, legalábbis a 3M nem

Mike Roman, a 3M vezérigazgatója szerint a világjárvány mindenkit érint, a vállalat pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy támogassa az egészségügyi dolgozókat.

Így minden rendelkezésre álló erőforrást mozgósítanak, hogy az ellátáshoz szükséges felszereléseket biztosítani tudják. A cég az amerikai piacra szánt 35 millió maszk több mint 90 százalékát az egészségügyi dolgozóknak biztosítja, a fennmaradó részt pedig más olyan kritikus jelentőségű iparágakban használják majd, mint az energia-, élelmiszer- és gyógyszeripar. A vállalat hozzátette, hogy a vírus miatt nem emelték a maszkok árait, azonban azt nem tudják ellenőrizni, hogy a kereskedők mennyiért értékesítik a termékeket.

Jelentős bővülés

A 3M vezérigazgatója egy LinkedIn-posztban is reagált a növekvő keresletre. Azt írta, látják a védőfelszerelések iránti egyre fokozódó keresletet és mindent megtesznek annak érdekében, hogy tartani tudják az iramot. Ennek érdekében a vállalat a beruházásait is növeli, elsősorban az Egyesült Államokban, hogy a következő 12 hónapban több mint 30 százalékkal bővítsék a globális kapacitásukat.

A 3M az egyéb, a járvány kezeléséhez szükséges termékek gyártását is felpörgeti, beleértve a kézfertőtlenítőket és egyéb fertőtlenítőszereket.