Koronavírus: októberre szól az újabb vakcinaígéret

Októberre ígért vakcinát a koronavírus okozta Covid-19 betegség ellen a Pfizer amerikai gyógyszergyár vezérigazgatója, Albert Bourla egy hétfői televíziós interjúban az MTI szerint.
Szepesi Anita, 2020. szeptember 14. hétfő, 19:59
Fotó: Getty Images

A CNBC-nek adott interjújában Bourla elmondta: az oltóanyaggal folytatott kísérletek sikeresek, s ezeket most a sérülékenynek mondott - tehát idősekből vagy krónikus betegséggel küszködőkből álló - csoportokra is kiterjesztik.

A szakember szerint a vakcina október végére várható. Hangsúlyozta, hogy hatékony és biztonságos lesz.

A Pfizer a német BioNTech gyógyszergyártóval együtt dolgozik a vakcinán. A cég már szombaton bejelentette, hogy kiterjeszti a klinikai kísérleteket, s az eddigi 30 ezer ember helyett 44 ezer emberen végez majd kísérleteket.

Közben - szintén hétfőn - az indianapolisi székhelyű Ely Lilly azt jelentette be, hogy a reumatoid artritisz nevű immunbetegségre alkalmazott egyik gyógyszere alkalmas a Covid-19-cel kezelt betegek lábadozási idejének rövidítésére. Közleményében a gyógyszergyár tudatta: több mint ezer betegen végzett kísérleteik szerint az általuk forgalmazott gyógyszerrel kezelt betegek lábadozási ideje egy nappal rövidebb, mint azoké, akiket remdesivírrel kezelnek.

Az Ely Lilly bejelentette: az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelethez (FDA) fordul a szóban forgó készítmény Covid-19-re történő engedélyezése végett.

Az Egyesült Államokban jelenleg három gyógyszergyár folytat szakemberek által érdemlegesnek minősített vakcinakísérleteket, s Donald Trump elnök kormányzata több milliárd dollárt fektetett a kutatásokba.

A The New York Times című lap hétfői számában ismertetett egyik felmérés szerint azonban az amerikai közvélemény egyre növekvőbb mértékben szkeptikus a várható vakcinák megbízhatóságával kapcsolatban. A Kaiser Family Foundation - amely a Kaiser Permanente egészségbiztosító egészségpolitikai elemzésekkel foglalkozó intézménye - múlt héten készített elemzése szerint az amerikaiak csaknem kétharmada - 62 százaléka - aggódik amiatt, hogy az FDA túl gyorsan engedélyez vakcinát, anélkül, hogy az bizonyítottan hatékony és biztonságos lenne.

HOZZÁSZÓLÁSOK