Jelenleg egy igazán sikeres oltóanyag akár évi 5 milliárd dollárt is hozhat a konyhára - írja a portál. Az igény hatalmas, hiszen akár pár hónap csúszás is óriási károkat okozhat a világgazdaságnak

Sok gyártó készül a tömeggyártásra. A termelést az elsők között az indiai Serum Institute fogja beindítani. Az Oxfordi Egyetem egyik fejlesztését fogják előállítani, annak ellenére, hogy a készítmény a szükséges teszteken még nem esett át. A tervek szerint szeptemberre már 40-50 millió dózis el is fog készülni.

A kockázat óriási: ha nem lesz hatásos a vakcina és nem megy át a teszteken, akkor 80 millió dollárt bukhatnak.

Egy másik cég, az amerikai Moderna, egy svájci gyárral áll össze annak érdekében, hogy évi 1 milliárd vakcinát legyártsanak.

A Pfizer az előállítást több korábbi termékénél is külső partnerre fogja bízni. Pont azért, hogy a telephelyein fel tudjon készülni az új koronavírus-oltóanyag termelésére.

A francia Sanofi például a brit GSK-val állt össze. Ők nem olyan optimisták, mint a többiek: szerintük a vakcina 2021 második felében kerül majd forgalomba.

Kína se tétlenkedik: az ázsiai országban a Sinovac 21 ezer négyzetméteren egy új vakcina-gyártó üzemet készül építeni. A beruházást a pekingi kormány is támogatja.