Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem a felvásárlási láz a legnagyobb veszély, ami a kiskereskedelemre leselkedik a koronavírus-járvánnyal összefüggésben, hanem a munkaerőhiány - állítja Justin King, aki egy évtizeden volt a brit Sainsbury áruházlánc vezérigazgatója, jelenleg pedig a Marks & Spencer igazgatótanácsának tagja. Megállapításai ugyan a brit áruházláncokra vonatkoznak, de más országokban lévő boltokra is érvényesek lehetnek.

King a Sky News-nak adott interjúban azt mondta: Elsősorban a friss élelmiszerekkel foglalkozó részlegeket fenyegeti az a veszély, hogy napi működésük akadozhat, ha dolgozóik nem tudják felvenni a munkát, mert rájuk az általánosnál szigorúbb szabályok vonatkoznak.

Alapesetben nagyon szigorúak a szabályok

Minden áruházláncnál léteznek olyan protokollok, amelyek alapján helyettesítik a kieső embereket, ám ezeken az osztályokon "békeidőben" is nagyon szigorúak az egészségügyi szabályok. Az alkalmazottaknak már akkor sem szabad munkába állniuk, ha betegnek érzik magukat vagy csak szimplán hasmenésük van.

A londoni kormány eközben arra figyelmeztetett, hogy előfordulhat, hogy egyes cégek egy időben munkavállalóik ötödét lesznek kénytelenek nélkülözni, amit a kiskereskedelemben a helyettesítési rendszer működtetésével is nehéz lesz kezelni. A szakértő szerint ez lesz az igazi kihívás, nem a pánikvásárlás.

Egész jól bírják

King úgy látja, hogy a szupermarketek eddig meglepően jól állták a hirtelen megugrott keresletet, pedig az még esetenként olyan tartós fogyasztási cikkeket is érintett, mint a fagyasztók. Az emberek ugyanis arra készülnek, hogy hosszabb ideig elszigetelten kell élniük, ezért vannak, akik növelik otthoni fagyasztottáru-tárolási kapacitásukat. Más termékek esetén, például a vécépapíroknál az okozza a polcok kiürülését, hogy sokan akár többhavi mennyiséget halmoznak fel belőle.

Az egyes áruházak nincsenek felkészülve az ilyen pánikvásárlásra, ám a kiskereskedelmi rendszerben, a külső raktárakban megvannak a kellő tartalékok. Csupán időbe telik, amíg újratöltik a helyi raktárakat és az eladóhelyeket. Más szóval a volt cégvezető szerint a bolthálózatok egyelőre nem kerültek pániküzemmódba. A szakember abban bízik, hogy a vásárlók kedélyei is lehűlnek, az emberek ugyanúgy kezelni tudják majd a helyzetet, ahogy a helyenként a polcok előtt kirobbant veszekedések is lecsillapodtak.

Rendkívüli intézkedések

Az Egyesült Királyságban a négy nagy kiskereskedelmi lánc - az Asda, a Morrisons, a Sainsbury és a Tesco - kérte a kormányt, hogy ha világjárvánnyá szélesedik a koronavírus terjedése, akkor függessze fel a versenytörvény rájuk vonatkozó részét. Ez lehetővé tenné, hogy összehangolják a beszerzéseiket, ami főként akkor lenne hasznos, ha egy-egy körzetben nem mindegyikük tudná nyitva tartani ott lévő áruházát.

A szakember szerint a házhoz szállítás bővítésének korlátot szab, hogy már most is túlterhelt a szállítási rendszer, mivel nincs elegendő jármű a fuvarokhoz. Azt javasolja azoknak az embereknek, akik önkéntes karantént vállalnak, hogy kérjék meg szomszédaikat a bevásárlásra. Emellett érdemes lenne megfontolni az éjszakai bevásárlásokra vonatkozó korlátozások ideiglenes felfüggesztését, ami növelhetné a kiskereskedelem hatékonyságát.

Magyarországon is bevásároltak

A koronavírus-járvány miatti roham a magyar boltokban is jelentős forgalomnövekedést eredményezett a Nielsen kedden publikált felmérése szerint. Az élelmiszerek között tarolt a cukor, a liszt és a száraztészta.

Vámos György, a boltláncokat képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára február közepén azt mondta, hogy a magyarországi boltláncok üzleteiben a vásárlási láz miatt előfordulhattak ellátási problémák. A boltok egy része ugyanis nem készült fel a rohamra és a készletek pótlása időbe telik. Az OKSZ szerint ugyanakkor a cégek képesek garantálni az ellátásbiztonságot, áruhiányra a tartós élelmiszerekből a jelenlegi forgalomnövekedés alapján nem kell számítani.

Az áruházakban nemcsak az árukészlet rendelkezésre állása stabil, a polcok feltöltése is folyamatos. Az áruházak az megfelelő módon tudják áruházi szinten kezelni a megnövekedett keresletből adódó helyzetet.