Leállíthatják a VW olaszországi kereskedelmét

Ha kiderül, hogy a botrány az Olaszországban értékesített VW-járműveket is érinti, leállítjuk ezek árusítását - nyilatkozta szerdán Gian Luca Galletti olasz környezetvédelmi miniszter.
MTI, 2015. szeptember 23. szerda, 11:41
Fotó: Reuters

A miniszter elmondta, az olasz kormány az VW olaszországi igazgatóságától, valamint az Európai Környezetvédelmi Ügynökségtől (EEA) is azonnali választ vár arra a kérdésre, hogy az Olaszországban forgalomban levő VW-járművekben is alkalmazták-e a károsanyag-kibocsátási értékek manipulációjára szolgáló szoftvert. Ugyanerre vár választ az olasz közlekedési minisztérium is. Gian Luca Galletti kijelentette, hogy a VW-botránynak súlyos következményei lehetnek az európai foglalkoztatottság és gazdaság terén is.

Az olasz környezetvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy az olasz autógyárakról "nem tételezik fel" hasonló gyakorlat alkalmazását, ezért ezeknél egyelőre nem rendeltek el ellenőrzést. Az olasz környezetvédelmi tárca vezetője hozzátette: a történtek után felül kell vizsgálni a károsanyag-kibocsátás egész európai ellenőrzési rendszerét és az eddig megjelentetett környezeti adatok helyességét is.

Az olasz fogyasztóvédők nem zárták ki az olasz VW-tulajdonosok esetleges csoportos kártérítési követelését. A fogyasztóvédők azt szorgalmazták, hogy ezek után a gépjárműgyártók által reklámozott üzemanyag-fogyasztás valós értékeit is minél előbb ellenőrizzék.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Zodiakus, 2015.09.23 14:44

Nincs kivétel,most már nézzük meg a többi autót is,és ne csak a dízelt.Ha az olaszok nem hajlandók a FIAT és társai átnézésére,majd megcsinálják a franciák....konkurencia,az a legalaposabb ellenőr.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.09.23 12:34

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matolcsy, 2015.09.23 12:28

Csaltak?...mert nagyobb a CO kibocsájtása?...
Mindenki úgy vesz autót, hogy csak azt nézni.
Figyu! Ez nem kell! Olyan magaska a CO-ja meg túl tág a kipufija és nem is króm rózsaszín....pjujjj!!!

Minden autót vizsgáljanak be fél, egy év, három és öt év után.

Hatalmas pofára esés lenne ha ez a piszlicsáré csalás ekkora hacacárét okozott...

Amúgy ne nézzenek hülyének!
A japcsik is túlélték a légzsákos sztorijukat pedig ott emberéletet is követelt a hiba...

Jönnek a konteósok azt megírják, hogy a kínai háttérhatalom így veszi át az európai autógyártást...ja, már rég ávette. Kényszerből. Most már szívhatják a fogukat mert a Boeingeket is nekik kell összeeszkábálni.

Az USA-ban GMO hamurgert zabálók nem tudnak fizikai munkát végezni, agyuk még mindig nem nőtt ki, Európa meg behozta őket a szìr mérnökók még nem beszélnek perfekt németül.

A szerencsétlen kis kínaikra lett lőcsólve a világ gondja-baja.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Helianthus, 2015.09.23 12:18

@Bulemia:

,,Az Alfa és a Fiat fellélegezhetnek( ha nem csaltak....)"

Aki csalt, az már korábban tönkre ment. D:
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.09.23 12:10

Ez igazán jól jön az olaszoknak.
Az egyik legnagyobb konkurenciát kizárhatják.
Az Alfa és a Fiat fellélegezhetnek( ha nem csaltak....)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html