Leállítják a cseh vasúti liberalizációt

Az új cseh közlekedési miniszter leállította a vasúti liberalizációs program folytatását, amit nehezményeznek a vállalkozók.
Napi.hu, 2014. március 6. csütörtök, 11:28
Fotó: Napi.hu

Antonín Prahar (ANO), az új cseh közlekedési miniszter leállította az előző, jobbközép kormány tervének megvalósítását, amellyel újabb pályaszakaszokat nyitottak volna meg a szabad verseny előtt. Az eredeti elképzelés szerint 2027-re teljesen megszüntették volna a részben állami tulajdonban levő cseh vasutak monopóliumát 24 távolsági járaton.

A magánvállalkozókat elkeserítette a döntés, szerintük a Prága-Osztrava járaton az, hogy három vállalat versenyez az utasokért, jelentősen javított a szolgáltatásokon és kordában tartotta a jegyárakat.

Radim Jancura, a Regiojet tulajdonosa szerint a liberalizáció egyet megtakarított volna abból a 4 millió koronából, amit a kormány évente kénytelen a részben tulajdonában levő vasúti társaságba pumpálni. Szerinte az ANO emiatt elveszítheti az üzletemberek támogatását, akik a pártot vezető milliárdost, Andrej Babist a miniszterelnök-helyettesi és pénzügyminiszteri székbe segítették.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

bandesz, 2014.03.06 15:07

de a hulyek ezek a csehek nekik is elkene adni szarert hugyert mint ahogy a szocik tettek. hiszen ez az agazat meg nalunk is pluszos volt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html