Lélektani határok alá buktak az európai indexek

Nagy eséssel reagált az európai piac a globális gazdaság fellendülését kétségbe vonó hírekre - írja a MarketWatch.
NAPI, 2010. június 29. kedd, 18:28

Követte az ázsiai trendet Európa, tehát a kínai tőzsdék mélyrepülése után az öreg kontinens indexei is sokat gyengültek. A befektetők kétségeit az amerikai és kínai gazdasági adatok mellett az európai bankszektorral kapcsolatos kétségek is táplálták.

A nagyobb tőzsdék indexei 3 százaléknál is többet veszítettek értékükből. A londoni FTSE 100 3,11 százalékot, esett így a lélektani 5000 pontos határ alatt, 4914 ponton zárt. A frankfurti DAX 5,952 ponton fejezte be, amely az előző napi záró árhoz képest 3,33 százalékos mínuszt jelent - itt is sikerült tehát áttörni a 6000 pontos határt. A párizsi CAC-40 143 pontos csökkenése 4 százalékos bukásnak felel meg, így 3433 pontig süllyedt.

Kevés volt a nyertes ezen a napon, viszont sok részvény vastagon pirosban zárt. A nap talán legnagyobb vesztese a Carpetright angol szőnyegkereskedő vállalat, amely majdnem 10 százalékot veszített értékéből miután csökkentette éves előrekjelzését az éves jelentésében. A német tőszdén ugyanakkor a legtöbbet 5 százalékkal az Infineon este.

HOZZÁSZÓLÁSOK