Történelmi eseménynek lehettünk tanúi - kommentálta az 558 millió eurós beruházásról szóló szerződés aláírását Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Sikerült felszámolni a Baltikum energetikai elszigeteltségét, az egyetlen szállítótól való hosszú ideje tartó függését.

bejelentette, hogy a GIPL (Gas Interconnector Poland-Lithuania) vezeték építésére az Európai Bizottság 300 millió eurót ad.

A Lengyelország és Litvánia közötti vezetéképítési szerződés aláírásán Juncker mellett részt vett a lengyel, a lett és az észt miniszterelnök, valamint a litván államfő.

Taavi Roivas észt miniszterelnök szerint a térségben van még egy ország, mely teljesen egy ország gázszállításától függ. Ez Finnország, amely a napokban jelentette be azt a tervét, hogy szintén csatlakozik a nyugat-európai elosztórendszerekhez.

Az évi 2,3 milliárd köbméter földgáz továbbítására alkalmas GIPL-vezetéket a Gaz-System lengyel és az AB Amber Grid litván gázvezeték-üzemeltető építi. A munkálatok jövőre kezdődnek és 2019-ben fejeződnek be.